Népszerűtlen a katonai szolgálat Ukrajnában



Kárpátalján különösen nem hisznek a hivatalos kijevi közléseknek, s teszik ezt joggal. Most is azzal érveltek, hogy csak a Nemzeti Gárdába keresnek 20 és 27 év közötti, azaz még sorköteles fiatalokat. Az ígéret szerint őket biztosan nem vezénylik a kelet-ukrajnai harctérnek még a vonzáskörzetébe sem. Ám hasonló ígéretek korábban is elhangzottak, aztán a szerencsétlen, sok esetben képzetlen bakák mégis a donbászi pokolban találták magukat – írja a Magyar Idők.


Az egyik legemlékezetesebb átverés a munkácsi dandár katonazenekarát érte. A rezesbanda tagjaitól egyik nap elvették a hangszereiket, helyettük Kalasnyikovokat nyomtak a kezükbe, és mire felocsúdtak volna a rémálomból, máris a harcászati övezet kellős közepén találták magukat.

A kárpátaljai magyarság körében óriási riadalmat váltottak ki a legelső behívások. Három éve fiatal fiúk és a behívás által veszélyeztetett idősebb férfiak valósággal fejvesztve menekültek el szülőföldjükről, s bár a jelenség lelassult, de a soron kívüli mobilizációról szóló hírek még mindig sokakat képesek elűzni innen. Félelmük megalapozott, hiszen a 2014 tavaszán kirobbant kelet-ukrajnai belháború eddig már legalább kilenc kárpátaljai magyar fiatalember halálát okozta. A helyi ukránság körében is, aki csak teheti, kerüli a behívást. Minden protekciót bevetnek, hogy megússzák a háborús élményt.

A Petro Porosenko államfő által jegyzett rendkívüli behívásról szóló rendelet szerint főleg rendvédelmi feladatok ellátására keresnek katonákat a Nemzeti Gárdába. Elviekben tavasszal és ősszel is 15-15 ezer fiatalt hívnak be sorkatonai szolgálatra, de ezek szerint ez most mégis kevésnek bizonyult. Az is nehezen hihető, hogy országszerte csak ezer fiatalt visznek el, mert akkor miért küldenének egyetlen magyar faluba akár száznál is több behívót?

Azért van szükség a soron kívüli mobilizációra, mert nincs, aki szolgáljon a seregben

– mondja Olekszandr Gyagyuk elemző. Szerinte az csak egy blöff, hogy azért rendeltek el ilyen nagy hirtelen újabb sürgősségi behívásokat a Nemzeti Gárdába, mert meg akarják erősíteni a bíróságok és más fontos intézmények őrzését. A szakértő magyarázata szerint az a valódi helyzet, hogy kevesen szolgálnak a hadsereg kötelékében, hiába dicsekszik a védelmi tárca azzal, mennyire népszerű a szerződéses szolgálat. Tájékoztatójuk szerint 2017 elejétől 17 ezer új taggal bővültek, s pillanatnyilag 120 ezren teljesítenek szolgálatot.