Új elképzelésekről is tárgyalt Minszkben az amerikai külügyminisztérium különmegbízottja és Putyin tanácsadója



Minszkben tárgyalt hétfőn a kelet-ukrajnai válság rendezéséről Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium ukrajnai különmegbízottja és Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó – jelentette az ukrán Szabadság rádió a fehérorosz külügyi szóvivőre hivatkozva.


Az ukrán sajtóban a “Kreml szürke eminenciásaként” emlegetett Szurkov és az amerikai különmegbízott mintegy három órán át tárgyalt egymással zárt ajtók mögött. A megbeszélés részleteiről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra semmit, de hírügynökségi értesülések szerint a felek “új elképzeléseket vetettek föl”.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államok minszki nagykövetségén azt mondták, hogy Volker kedden Vilniusban tesz látogatást, ahol a litván kormány képviselőivel is eszmét cserél a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktusról, és várhatóan ott nyilatkozik majd a befolyásos orosz tanácsadóval folytatott tárgyalásának részleteiről.
A tervek szerint Volker litvániai látogatása után, augusztus 23-án Kijevbe utazik, ahol csatlakozik az ukrán fővárosba látogató James Mattis amerikai védelmi miniszter küldöttségéhez. Az előzetes hírek alapján az amerikai védelmi tárca vezetője augusztus 24-én részt vesz Kijevben a katonai parádén, amelyet Ukrajna függetlenné válásának ünnepe alkalmából tartanak.

Az amerikai külügyminisztérium által a napokban kiadott közlemény szerint a védelmi miniszter Kijevben “magas rangú ukrán vezetőkkel megvitatja az Ukrajna szuverenitásának és területi egységének helyreállításához szükséges diplomáciai lépéseket”.
Az UNIAN szerint az elmúlt hetekben olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja hajlik arra, hogy megváltoztassa az Egyesült Államok korábbi álláspontját, és élet kioltására is alkalmas védelmi fegyverzeteket adjon Ukrajnának. Állítólag ezt az amerikai védelmi és a külügyminisztérium is támogatja.

Rex Tillerson külügyminiszter július 9-én tett látogatást Kijevben. Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövetet előtte két nappal nevezte ki ukrajnai különmegbízottnak.



Szerző:

MTI/KárpátHír