Aláírja az ukrán oktatási törvényt Porosenko vagy sem?



A kisebbség anyanyelven történő oktatását ellehetetlenítő ukrán oktatási törvény óriási visszhangot keltett, amely egy hét elteltével sem csitul. Akik csak tehették, nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban. Arról, hogy mit fog most tenni Petro Porosenko, a KISZÓ legfrissebb számában olvashatunk.


A várható fejleményekről Dr. Tóth Mihály alkotmányjogászt, az UMDSZ tiszteletbeli elnökét kérdezte a KISZÓ riportere. A szakember elmondta az ukrán közvéleményben kialakult egy támogatói hozzáállás. Eddig nem találkoztam olyan mérvadó véleménnyel, amely ellenezné, vagy legalább kritikusan viszonyulna az új oktatási törvényhez – tette hozzá az alkotmányjogász.

“Egy-két kivételtől eltekintve azzal sem törődnek sem a képviselők, sem a politikusok, hogy milyen jogokat, vállalt nemzetközi kötelezettségeket sért a jogszabály. Úgy tűnik, senkit nem érdekelnek az aggályok, és nem is akarnak ezekkel foglalkozni. A pártok között, az ellenzéki blokkot kivéve, teljes összhang alakult ki a kérdésben. Sőt, nemzetbiztonsági kérdést kreálnak belőle” – mondta az országos magyar újságnak Dr. Tóth Mihály.

Akkor lehetnénk optimisták, ha legalább akkora ellenállás alakulna ki, mint 2014-ben, amikor a parlament elfogadta az ominózus nyelvtörvényt. Akkor a külföld is jelentős nyomást fejtett ki Ukrajnával szemben. Én ezt most nem tapasztalom. Félő, hogy a mostani tiltakozás nem lesz elegendő a törvény módosításának kikényszerítéséhez.

– mondta a szakértő.

nyitókép: Porosenko és a KMKSZ megállapodása, Ungvár



Szerző:

KISZÓ