Kismamát mentettek, ezúttal sikerrel



Saját Facebook-oldalán számol be a következő nem mindennapi esetről az Ungvári Városi Szülészet egyik orvosa, Ruszlan Fegyko.


Elmondása szerint az elmúlt héten szerdáról csütörtökre virradó hajnali 1 órakor riasztotta őt az ügyeletes orvos egy lembergi kismamához, aki azért jött Kárpátaljára, hogy szakítva a hagyományos szüléssel, otthoni körülmények között, kádban szülje meg kisbabáját. Az első gyermekét váró nőt a mentő szállította be a szülőotthonba, s a vizsgálat során kiderült, a baba farfekvéses, nagy, 4 kilogramm feletti súlyú és már kint van a két lába. A farfekvés ugyan indokolja a császármetszést, ám amennyiben a csecsemő lába már látható, azt nem ajánlatos elvégezni, ahogyan ezt a világ legtekintélyesebb, brit királyi koledzsének protokollja is előírja.

Mint kiderült, a kismama egy bizonyos Anna Yasinához érkezett, aki meggyőzte róla, hogy a baba jól fekszik és minden rendben lesz. Az apa elmondása szerint, amikor azonban meglátta, hogy az újszülött lábbal jön, elküldte a kismamát és az előlegbe kapott 200 dollárt sem adta vissza.

„Hála Istennek, hogy ez az eset szerencsésen végződött, de hogy mit éltünk át mi orvosok és nővérek, míg világra segítettük a kicsit, az elmondhatatlan”

– írja az orvos, s felhívja rá a figyelmet, hogy ne dőljünk be a hasonló önjelölt bábáknak. A világszerte elterjedt otthoni szülést külföldön valódi, szakképzett bábák segítik, ezen kívül a folyamat végéig egy rohamkocsi „őrködik” az otthon előtt.

Mint emlékezetes, az ungvári szülészeten június 25-én tisztázatlan körülmények között elhunyt egy ikrekkel terhes salánki kismama. S bár a kórház szakbizottsága kiderítette, mi okozta a nő halálát, a rendőrség a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva a mai napig nem hozta nyilvánosságra az információt. A hivatalos közlemény szerint a nyomozás akár három hónapig is eltarthat.



Forrás:

KárpátHír