Ukrajna: állam és polgár egymás ellen



Naponta találkozunk új fejleményekkel az ukrán oktatási törvény kapcsán. A tiltakozások, bírálatok mellett tele van az internet ukrán nemzeti érzelmű fröcsögéssel is.


Abban nem látok gondot, hogy védik az ukránt, kiállnak a sajátjuk mellett, ám abban már sokkal inkább, ahogyan azt teszik. Javasolnám nekik, úgy ukránkodjanak, hogy annak ne lássa más a kárát…

Sajnálatos dolog, hogy az ukránok többsége nem lát át a szitán. A kijevi vezetés, hogy elterelje a figyelmet a valós dolgokról, a súlyos problémákról, bedobta a mindig megosztottságot eredményező nyelvi kártyát. Amíg az emberek elszórakoznak egymással, folyik a vita arról, hogy milyen nyelven kell tanulnunk, addig sem azt kérdezgetik egymástól, hogy meddig tűrjék még a hallatlanul nagy korrupciót, szemfényvesztést, amit a gazdag politikusok, a hatalmi krém csinálnak.

Mintha nem lenne nagyobb gondja ennek az országnak, mint éppen az, hogy a nemzeti kisebbség tagjai milyen nyelven tanuljanak az iskolában. Még a rossz emlékű szovjet világban is szabadon működhettek a magyar iskolák, erre most, az Európába vágyó Ukrajnában ezt a jogot vasszigorral elvennék. Abnormális.

Nem lehet erővel semmit sem elérni, főként nem azt, hogy bárki is kényszerből tanuljon ukránul. Sokkal szívesebben, nagy örömmel látnának hozzá az államnyelv elsajátításához a nebulók, ha azt látnák, érdemes ezt tenniük, ha úgy tapasztalnák, ez valóban európai értékekre épülő ország akar lenni. De ma nem ezt látjuk. Bárhová is fordulunk, bármit veszünk alapul, ennek az ellenkezője ötlik szembe. Gondoljunk csak arra, mi vár ránk, ha ügyes-bajos bürokratikus dolgainkat akarjuk intézni az állami hivatalokban, vagy ha ne adj ég orvoshoz, kórházba kell mennünk, esetleg ha a szomszédba vágyunk és a határátkelőknek vesszük az irányt. Arra már nem is térnék ki, hogy milyen nyugdíjat, milyen fizetést ad az állam a polgárainak…

Nem tudom, ki hogy van vele, de én azt érzem, az ukrán állam szinte ellenségként tekint a saját polgáraira, ott nehezíti az emberek életét, ahol csak tudja. De maguk az ukránok is úgy vannak vele, hogy ott verik át saját államukat, ahol éppen tudják. Adót csalnak el, forgalmat titkolnak el, borítékban fizetnek bért. Kölcsönös ez a kiszorítósdi. Figyelemelterelésnek pedig találtak maguknak egy bűnbakot: a nemzeti kisebbség tagjait. Kisebbség vagyunk, ennél fogva a többség könnyen tud velünk izmozni.

Ettől talán azt hiszik, erősebbek lesznek.

Ám nem, pont fordítva, éppen hogy a gyengeségüket és szánalmasságukat bizonyítják. Egy erős, bátor országban széles jogokat kapnának a kisebbségek, s csak egy gyenge, félős államban történhet meg olyasmi, ami a mai Ukrajnát jellemzi…

Nemes István