Napelemeket telepítenének a cigánytelepek házaira Magyarországon



Apáti István, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy a kormány a korábbi 8 milliárd forint helyett a következő négy évben 91 milliárd forintot szeretne beleönteni az „integráció feneketlen kútjába”. Értékelése szerint ez gyakorlatilag bújtatott szavazatvásárlás, amire “semmi pénzt nem sajnálnak” – számolt be az Alfahir.


A jobbikos politikus bírálta, hogy a program részeként napelemeket lehetne elhelyezni a cigánytelepek házaira. Szavai szerint

a dolgozó emberek adókat, törlesztőrészleteket, bírságokat “kapnak a nyakukba”, míg akik nem tudnak, nem akarnak dolgozni és beilleszkedni, folyamatos kedvezményekben részesülnek, új lakást, lakásfelújítást kapnak.

Ez a megtestesült választási rasszizmus – fogalmazott, kifejtve: az elmúlt 25 év kormányainak addig volt fontos egy közösség sorsa, amíg a szavazatát megkapja. Apáti István kifogásolta azt is, hogy a programban kötelező közreműködő partner az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), ami értékelése szerint önmagában garancia arra, hogy törvénytelenségek, szabálytalanságok lesznek. (A korábban Farkas Flórián által vezetett ORÖ körül kipattant botrányokról már többször beszámoltunk. A szervezetnek, a „Híd a Munka Világába” felzárkóztatási programra kapott 1,6 milliárd forintot vissza kell fizetnie, miután az összeget ellenőrizetlen módon, szabálytalanul használták fel, és elszámolni sem tudtak vele.)

Azt kérte, hogy a forrásokat olyan célokra fordítsák, ahol hasznosulnak. Személyes tapasztalatai szerint ugyanis a korábbi telepfelújítások jelentős részében eltűntek a parketták, faanyagok, nyílászárók.


Forrás:

Alfahir