Az észak-koreai fenyegetés miatt feloszlathatják a japán parlamentet



Abe Sindzó japán miniszterelnök a Liberális Demokrata Párt hétfői gyűlésén bejelentette, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen feloszlatja a törvényhozás parlament alsóházát.


 

Ez után október végén előrehozott választásokat tarthatnak Japánban. Kormányzati források szerint a kampányidőszak október 10-én kezdődhet, a voksolást pedig 22-én tarthatják. Abe alig két héttel ezelőtt még tagadta, hogy az alsóház feloszlatására készül. A miniszterelnök, aki egyben a kormányzó konzervatív párt vezetője is, így akar széleskörű támogatottságot szerezni a növekvő észak-koreai fenyegetés miatt átalakításra szoruló biztonságpolitikájának, valamint új jóléti intézkedéseinek.


Forrás:

KH/atv.hu