Kellemetlen kérdések



Amióta az ukrán parlament szeptember 5-én elfogadta a kisebbségek anyanyelvhasználata szempontjából gyalázatos oktatási törvényt, a közösségi médiafelületek tele vannak ezzel kapcsolatos véleményekkel, meglátásokkal, megválaszolatlan kérdésekkel. De ezek jelentős részével mégsem találkozhatunk szűkre szabott kárpátaljai kis médianyilvánosságunkban. Némely szempontból tehát erősen széttartó az, amiről az újságok írnak, és amiről az emberek maguk között, de leginkább a Facebookon beszélgetnek, vitatkoznak.


Brenzovics László KMKSZ-elnök és parlamenti képviselő minden sajtóorgánumnak kifejti, hogy mekkora csapást jelenthet az új törvény a kárpátaljai magyarságra nézve. Hozzáteszi: készek a végsőkig harcolni. Hasonló jelzések érkeztek Budapestről is, a kormány és az ellenzék összes pártja is riadót fújt, a Jobbiktól a mi problémáinkra alapvetően nem túl érzékeny balliberális szervezetekig. Két nagyon fontos dolog azonban nem merült fel ezekben a nyilatkozatokban. Az első az, hogy az ukrán kormányon kívül kinek milyen felelőssége lehet még abban, hogy a helyzet idáig eljutott? Pedig a magyar diplomáciának lett volna lehetősége az elmúlt hónapok során határozottabban fellépni és akár a vízummentesség, akár a társulási egyezmény magyar támogatását ahhoz kötni, hogy Ukrajna végleg lemondjon erről a törvényjavaslatról. Ezt a Jobbik az elmúlt napokban többször is jogosan felvetette, már csak azért is, mert korábban konkrétan ezeket a javaslatokat tették a Fidesznek. Csak nem hallgattak rájuk. A téma felelőse, Szávay István képviselő is többször visszautalt erre, odáig azonban valamiért már ő sem ment el, hogy feltegye a kérdést: vajon a Fidesz kárpátaljai stratégiai partnere, illetve az egyetlen magyar képviselő mennyire hatékony ellenlobbit fejtett ki? Megtették-e mindazt, amit a javaslat elfogadása ellen megtehettek? Mennyi mozgásterük volt (lehetett volna) egyáltalán? Pedig ezt egyre többen szóvá teszik. Érdemes csak beleolvasni a különböző facebookos kommentárokba. Furcsa mód a helyi magyar sajtó erre valamiért nem mer rákérdezni. Ez tehát az első fő kérdés, amelyről keveset hallani. Pedig ez utólag sem mindegy!

A második pedig – ezzel szoros összefüggésben – Brenzovicsék szövetségi politikáját érinti. Mindannyian jól emlékezünk még 2014 tavaszára, amikor a KMKSZ – háta mögött Orbán Viktor kormányával – partnerségi megállapodást kötött Petro Porosenko akkori ukrán elnökjelölttel. Ebben a későbbi államfő írásos kötelezettséget vállalt arra vonatkozólag, hogy ha elnökké választják, támogatni fogja az önálló magyar tankerület létrehozását, a magyar többségű Tisza-melléki járás megszületését, valamint a garantált parlamenti képviselet lehetőségét azzal, hogy lesz magyar többségű választókerület Kárpátalján. A KMKSZ felhívására a helyi magyarság döntő része a csokigyáros elnökjelöltre adta voksát, csakhogy ő semmit sem tartott be ígéreteiből, sőt most már azt is megpróbálja visszavenni, amit még az előző, kisebbségek iránt barátságosabb hatalom biztosított a magyarságnak. Amely hatalom színeiben egyébként Gajdos István korábbi magyar parlamenti képviselő dolgozott, őt mégsem fogadta el a Fidesz, mondván, hogy többségi pártban nem lehet magyar érdeket képviselni. Aztán pár évre rá a KMKSZ megkötötte a maga sokban hasonló megállapodását a következő (jelenlegi) ukrán kormánypárttal, a szervezet elnöke az UMDSZ-éhez hasonló alku alapján bekerült a Radába, majd Budapest szerint hirtelen már lehetett magyar érdeket képviselni. Aztán most meg kiderült, hogy még a korábbiaknál is kevésbé!

Biztosak vagyunk benne, hogy emiatt a KMKSZ elnöke is nagyon rosszul, feszélyezve érzi magát, hiszen még ha önhibájukon kívül is, de már másodszor buktak igen csúnyát az ukrajnai partnerkeresésben. A 2004-es belpolitikai fordulat idején a narancsos erőkkel kötött partnerséget a szervezet, aminek akkor szintén kudarc lett a vége, hiszen az ígéretek betartása helyett jött a hírhedt Vakarcsuk-rendelet, amely súlyosan korlátozta az anyanyelvhasználati jogainkat. Ez a mostani kísérlet viszont egyenesen meg is semmisítené azt.

Meddig mer még a hatalom elmenni? Porosenkóék vajon nem tartanak attól, hogy a magyar szervezetek számára előbb-utóbb nem lesz tovább vállalható a velük való szövetség? Legyen szó parlamenti, megyei, járási vagy városi szintről. Bár a megyei tanácsban bátran és elismerésre méltóan megtették, helyi embereik azért mégsem mindenütt szegülnek szembe, még választóik érdekében sem a kijevi akarattal. Hiszen sem az Ung-vidéken, sem a Munkácsi járásban, sem pedig Ugocsában nem történt közös tiltakozás a botrányos oktatási törvény ügyében. Vagy mindegy nekik, nincs akkora súlyunk, hogy mindez számítson? De feltehetjük a kérdést fordítva is: hány pofon után elégeli meg a KMKSZ (és az UMDSZ) vezetése ezt a hazug szövetséget? Van-e értelme így Brenzovics frakciótagságának? Vagy egyáltalán a képviselőségének? Ez a másik olyan kérdés, amely élénken foglalkoztatja a közösségi média népét, de hasonlóan a felelősség helyben történő felvetéséhez, a hivatalos médiumokban erről egyelőre egy szót sem olvashatunk.

A legutóbbi önkormányzati választásokkor egy ideig úgy festett, Kárpátalján a Jedinij Centr lehet az az erő, amelyikkel szövetségre léphetnek a magyar pártok. Volt is közeledés a KMKSZ irányába, de aztán más szempontok kerültek előtérbe. Nehéz megítélni, hogy a Viktor Baloga nevével fémjelzett regionális politikai erővel hogyan alakult volna, vagy hogyan alakulhat esetleg a jövőben még a viszony. Az persze nem sok jót üzen, hogy a megyei tanácsi vétót Balogáék nem szavazták meg, de emögött valamilyen taktika, politikai számítás is állhat. És ott van még az Ellenzéki Blokk, amelyik támogatására viszont bizton lehet számítani, ha a kisebbségi jogok érvényesítéséről van szó. Akik viszont a bukott, oroszbarát rezsim árvái. Egy biztos, a Porosenko Blokkon kívül is vannak olyan opciók (nem sokkal jobbak, de nem is feltétlenül rosszabbak), amelyek alaposabban megvizsgálhatóak. Hacsak az elnök pártja nem tér észhez ezekben a kérdésekben, de egyelőre sajnos nem úgy tűnik. Sokak szerint viszont ezzel együtt is komoly érvek szólnak amellett, hogy mégiscsak jobb a „valamilyen” magyar érdekképviselet a kormánypárton belül, mint a semmilyen azon kívül. Nincs tehát könnyű helyzetben most a KMKSZ és annak elnöke.

Mindezeket összefoglalva:

mi lenne tehát magyar közösségünk érdeke ebben a helyzetben? Mely szempontok legyenek erősebbek? Keressünk-e más utat? Van-e egyáltalán más politikai út? Támaszkodhatunk-e másra, és ha igen, kire? Vagy ha nem, akkor inkább megalázva és becsapva ugyan, de mégis jobb belül, mint kívül? Esetleg győzzön a kuruc virtus, és számítsunk csak magunkra, meg Budapest támogatására? És ha már itt járunk, vajon mit akarhat Orbán Viktor és a Fidesz? Milyen alkuk lehetnek a háttérben, amelyekről mi soha nem fogunk tudni?

Portálunk a fenti – sokak számára bizonyára kellemetlen – kérdésekben jelenleg nem kíván állást foglalni, azonban a magyar kormányhoz és stratégiai partneréhez hű médiumokkal ellentétben megkerülni és elhallgatni sem kívánjuk azt, hogy magyar közösségünkben milyen markáns véleményekkel, jószándékú javaslatokkal, vagy éppen bizonytalan töprengésekkel találkoztunk az elmúlt hetek történései kapcsán.

Keresztessy János Ferenc