Ki keres a legjobban?



Augusztus folyamán Ukrajna-szerte megélénkült a munkaerőpiac, jelenti a hh.ua. nemzetközi állásbörze.


A legaktívabban az informatikai, internet, telekommunikáció, a banki, befektetési, lízing szférába keresték az elsősorban fiatal, pályakezdő szakembereket. A legtöbb szabad állást Kijevben, Lemberg, Harkiv és Odessza megyében kínálták, míg Kárpátalján és Ivano-Frankivszk megyében a júliusihoz hasonló számú kiadó álláshely várta az érdeklődőket.
Ami az idei év első felét illeti, a munkaerőpiac a következő képet mutatta:

– a munkaadók 29 százaléka bővítette a munkások számát és a felmondók helyére új embert keresett;
– a vállalatok egyharmadának sikerült megőriznie korábbi összetételét;
– a vállalatok 14 százalékában csak a hatéktalan munkaerőt bocsátották el;
– az ukrajnai vállalatok 23 százaléka kénytelen volt jelentősen csökkenteni a személyzetet.

Ami pedig a béreket illeti: A legtöbbet az ingatlanpiac képviselői vihették haza, havi 15 300 hrivnyát. 10 000 hrivnya körül kerestek az elárusítók, az adminisztratív személyzet, 9750 hrivnyát a számítógépes szakemberek, s 9600 körül az oktatás és a tudomány képviselői. Átlagosan 8 500 hrivnya került a patikusok, dizájnerek, a művelődési dolgozók és a szakmunkások pénztárcájába.

7 000 és 8 000 között volt a szállodaipari dolgozók, a fitnes edzők és a raktárosok járandósága, míg a könyvelők 6940, a banki munkatársak 6990 hrivnyából kellett hogy kijöjjenek.


Forrás:

KárpátHír