Klimkin: Nemzetbiztonsági kérdés az ukrán nyelv ismerete



Nemzetbiztonsági kérdésnek nevezte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az ukrán nyelv ismeretét egy kijevi televíziónak nyilatkozva.


Az ICTV-nek hétfő este a miniszter azt mondta, hogy ebben a kérdésben Ukrajnának következetesnek kell lennie. Szavai szerint „százszázalékosan meg kell védeni” az ukrán államnyelvet és vele együtt a nemzeti kisebbségek nyelveit is.

„Az a helyzet, hogy vannak az országban emberek, akik egyáltalán nem beszélnek ukránul, és ez végső soron egységünket és nemzetbiztonságunkat érintő kérdés. Ezt így gondolom, és így fogom ezt az ügyet tovább vinni”

– fogalmazott Klimkin.

A külügyminiszter azután beszélt erről, hogy hétfő este Petro Porosenko elnök aláírta az új oktatási törvényt, amelyet a parlament szeptember 5-én fogadott el. A jogszabály a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.


Forrás:

MTI/KárpátHír