Vereckei tanulság



Megvédjük a kárpátaljai magyarokat, bizonyos olvasatban ezt sugallja Arszen Avakov ukrán belügyminiszter hétfői Facebook bejegyzése, amely szerint Kárpátalján a vereckei honfoglalási emlékmű felrobbantására készülő bűnözőket fogtak el. De értelmezhetjük úgy is a történteket, hogy az állami szervek figyelmét semmi sem kerülheti el, burkolt üzenet a kárpátaljai magyaroknak bármilyen szervezkedés, autonómiatörekvés hiábavaló, azt még csírájában elfojtják. Az akcióról közölt felvételekkel – a földre tepert, megbilincselt férfiak fotója – a tudatalattira próbálnak hatni, az elrettentés a megfélemlítés a cél. Az sem kizárt, hogy a hatóságok ezzel akarják igazolni azon hipotézisüket, hogy a vidéket Moszkvából igyekeznek destabilizálni. Persze lehet ez csak utólagos belemagyarázás, valós az egész sztori és ezúttal tényleg megakadályoztak egy súlyos, komoly következményekkel járó provokációt, bár a körülmények pont az ellenkezőjéről tanúskodnak.


Először is komoly kételyek merülnek fel a hatóság szemfülességét és a titkosszolgálat hatékonyságát illetően, amikor Ukrajnában diverzáns csoportok – Jurij Lucenko főügyész és Viktor Muzsanko vezérkari főnök is szándékosságot és összefüggést emleget az esetekkel kapcsolatban – frekventált helyen fekvő, kiemelten őrzött fegyver- és lőszerraktárakat gyújtogatnak és robbantanak fel. Amikor autójába rejtett bombával gyilkolják meg az ukrán katonai hírszerzés ezredesét Kijevben, valamint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik ezredesét Mariupolban. Amikor Kijev belvárosában fényes nappal a nyílt utcán lövik le Denisz Voronyenkovot az egykori orosz parlamenti képviselőt, felrobbantják Pavel Seremet újságírót. A felsoroltak csak a jéghegy csúcsát képezik, nem hogy megakadályozni, felderíteni sem sikerült eddig ezeket a vereckeihez képest jóval nagyobb volumenű ügyeket.

Ezzel szemben most az próbálják elhitetni a hiszékeny polgárral, hogy gyakorlatilag a semmi közepén a Kárpátokban elfogtak két személyt, akik gránátokkal és gázpalackkal a csomagtartójukban épp a vereckei hágóra igyekeztek, hogy felrobbantsák a kőből és betonból készült honfoglalási emlékművet.

Fura továbbá az egész történetben, hogy a provokáció elkövetésére készülő bűnözők nem voltak teljesen ismeretlenek a hatóságok számára. Azt maga Arszen Avakov belügyminiszter ismerte el, hogy már hosszú ideje figyelték a bandát, hisz országszerte legkevesebb nyolc robbantásos merénylettel hozhatók összefüggésbe. Bár elegendő terhelő bizonyítékkal rendelkeztek a hatóságok, ám Avakov állítása szerint egy újabb dobásukra vártak, hogy rajtuk üthessenek. Felettébb különös, hogy ez pont a vereckei emlékmű közelében történt. Ahogy az is fura, hogy pont most szedték elő Brenzovics László parlamenti képviselő tanácsadójának zűrös ügyeit, mint kiderült a nyomozás már majd két éve tart az érintett ellen.

Ebben a feszült politikai helyzetben nehéz véletlennek tartani ezeket.

Ami a múltat illeti a honfoglalási emlékművet kezdettől fogva számos támadás érte, többször festékkel öntötték le, felgyújtották galíciai és kárpátaljai nacionalista elveket valló szélsőségesek. Így felmerül egy újabb kétely, miért kellett több száz kilométerre cserkaszi megyében bűnbandát bérelni, holott vidékünkön és a szomszédos megyékben is lett volna bőven jelentkező a feladat végrehajtására.

Korábban nem tudták megakadályozni ezeket az incidenseket. Volt olyan időszak, amikor havonta többször is előfordult rongálás, az esetről fotókat és videókat töltöttek fel a világhálóra, ám az elkövetők többnyire mégis megúszták a felelősségre vonást.

Némi párhuzamot vélek felfedezni a Matl Péter munkácsi szobrász által megálmodott és kivitelezett honfoglalási emlékmű és a kárpátaljai magyar sors között. Az alkotás ellenáll az időjárás viszontagságainak – a nagy melegnek, az esőnek, a szélnek, a hónak és a fagynak – állja a rosszindulatú támadásokat, ha kalapáccsal esnek neki, ha felgyújtják vagy, ha összefirkálják.

Az emlékmű köveihez hasonlóan a kárpátaljai magyarok is összefogva állják az egyre gyakoribb viharokat és megpróbáltatásokat, ám az emlékműhöz hasonlóan elpusztíthatatlanok vagyunk.

Bálint Sándor