Kijevi lapvélemények Szijjártó ungvári útjáról 🇭🇺vs🇺🇦



A központi ukrán médiában is kiemelt témának számít Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfő esti váratlan ungvári útja. Az országos híroldalak két momentumot tartanak a legfontosabbnak kiemelni.


A Korrespondent és a TSN is arra helyezi a hangsúlyt, hogy a budapesti diplomácia vezetője mereven elzárkózott attól, hogy kárpátaljai útja során találkozzon Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel. Mint arról írtunk, a kijevi külügy irányítója azt üzente magyar kollégájának, szívesen megtárgyalná vele a kialakult helyzetet, s együtt hallgassák meg a magyar közösség tagjait. Szijjártó Péter viszont úgy reagált, hogy

már elkésett ez a találkozó, egyeztetni még a törvény elfogadása előtt kellett volna Kijevnek.

A másik lényeges elem, amit szinte kivétel nélkül lehoztak a legolvasottabb országos hírportálok az az, hogy Szijjártó Péter Ungváron bejelentette: az európai uniós tagországok külügyminisztereinek jövő heti tanácskozásán kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát. Idézik a miniszter azon szavait, hogy az új oktatási törvény a kisebbségi jogok bővítését előíró társulási szerződés felrúgása, amelyet nemzetközi nyomással meg kell akadályozni.

Kirill Molcsanov politológus a GolosUA portálnak kommentálta a kialakult ukrán–magyar diplomáciai feszültséget, s arról beszélt, hogy Petro Porosenkóék aligha vonják vissza a jogszabályt. Szerinte az elnök nem akar konfrontálódni a szélsőséges nacionalista radikálisokkal, ezért inkább lemond a Nyugat partneri viszonyáról, csakhogy pozitív képet fessen magáról a nemzeti érzelmű ukránok körében.


Forrás:

KárpátHír összeállitás