Ukrajna csak az erő nyelvén ért



Kijev nem tágít az oktatási törvényétől, pontosabban annak kisebbségellenes és az alkotmányt is sértő passzusától. A magyar diplomácia bekeményített, de az ukrán fővárosban sem szoktak a szomszédba menni egy kis keménykedésért. A helyzet csak fokozódik, kapkodjuk a fejünket és nem tudjuk, mi lesz tovább…


Igazuk kezd lenni azoknak, akik azt mondják, hiába az európai figyelmeztetések, a különféle ajánlások, miután azok nem kötelező érvényűek, az ukrán fővárosban különösebben nem törődnek azzal. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által nagy többséggel elfogadott határozatra adott első ukrán kommentárok bizony arról tanúskodnak, Kijev nem fog sietni annak végrehajtásával. Előbb megvárják a Velencei Bizottság véleményalkotását, utána pedig még valamit kitalálnak…

Pavlo Klimkin budapesti útja is alátámasztotta, nem kívánnak engedni. Csak mondják és mondják a saját süketségüket, azzal érvelnek, ők jobban tudják mi a jó nekünk. Az a helyzet, hogy kissé megkésett a mostani nagy tiltakozási hullám.Jó lenne, ha néhány kárpátaljai magyar érdekvédő – tisztelet a kivételnek – nem csupán fényképezkedni és Facebook-pózolni járna Brüsszelbe és Strasbourgba.

Nem utólag kellett volna észbe kapniuk azoknak, akik a kárpátaljai magyarság sorsáért felelősek. Lássuk be, a KMKSZ semmit sem tett a Petro Porosenkóval 2014-ben aláírt megállapodás érvénybe léptetéséért. Bár az ember kezdi azt hinni, nincs is semmiféle írásos megegyezés, mert azt akkor az elnök orra alá lehetne dörgölni. Soha sehol nem jelent meg a szóban forgó paktum tartalma, nem kizárt, hogy csak szóbeli ígéreteket kapott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, csak próbálták azt másként beállítani. Akárhogy is volt, most már úgyis mindegy, nagyobb a baj annál, mintsem a létező vagy nem létező Porosenko–KMKSZ paktumon csámcsogjunk.

Most menteni kell, ami menthető. Dicséretes Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kiállása az ügyünkben. Végre megfogadta a magyar nemzeti ellenzéki pártnak évek óta hangoztatott javaslatát, miszerint keményen és bátran kell fellépni a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek érdekében. Amit sajnálhatunk, hogy csak most kapott észbe az anyaországi vezetés.

Hol volt eddig? Miért engedte meg, hogy idáig fajuljon a helyzet? A tőlük eddig látott puha diplomácia megbukott, s annak kárát lehet, hogy nekünk kell majd elszenvednünk.

Igaza volt a Jobbik folyamatos figyelmeztetésének: egyes szomszédok csak az erő nyelvén értenek!

Ma még képtelenség megjósolni, mihez, hová vezethet ez a mostani hisztérikus helyzet. Mi a célja Kijevnek? Az világos, hogy amiként Orbán Viktor magyar miniszterelnök kitalálta fantomellenségnek Soros Györgyöt és sátáni tervét, az ukrán állami vezetők a budapestihez hasonló módszerrel mutogatnak most ránk, kárpátaljai magyarokra, mondván, hiányos államnyelvismeretünkkel mekkora veszélyt jelentünk a több, mint 40 milliós országra. Nevetséges, nemde?!

Azonban mégis optimista vagyok. A hatalmi elit nem örök, a mostani kijevi vezetés sem lesz az. Hamarabb megbuknak ők, mintsem lakat kerülne a magyar iskolákra. Csak kőkeményen ki kell tartanunk, nem szabad megijedni, és elmenekülni. Kárpátalján akkor is lesz magyar szó, magyar iskola, magyar istentisztelet, amikor a mostani politikusok már rég a süllyesztőben találják magukat. De addig is a mostani – nem pedig a korábbi – Szijjártó Péter-féle kemény, egyértelmű és határozott fellépésre van szükség. Minden fronton.

A politikustól az egyszerű hétköznapi emberig. Mindannyiunkon múlik…

Nemes István