Bocskor Andrea: az ukrán oktatási törvénynek összhangban kell állnia Kijev nemzetközi kötelezettségvállalásaival



Kiemelten fontos az Ukrajnában az államnyelv és a nemzeti kisebbségek nyelveinek védelme közötti egyensúly fenntartása, a nemrég elfogadott törvénynek pedig feltétlenül összhangban kell állnia Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival – jelentette ki Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.


Bocskor Andrea arról tájékoztatott, hogy levélben hívta fel Johannes Hahn európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos figyelmét az ukrán oktatási törvény kisebbségi jogokat sértő 7. cikkére.

A képviselő elmondta, a törvény ellentétes Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival, a Regionális, valamint a Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájában foglaltakkal, az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményével, illetve a magyar-ukrán alapszerződéssel.
Mindemellett kitért arra is, hogy a Petro Porosenko ukrán elnök által aláírt oktatási törvény sérti az ország területén élő nemzeti kisebbségek alkotmányos és szerzett jogait.

A kárpátaljai képviselő tájékoztatása szerint az uniós biztos válaszlevelében arról biztosította, hogy szorosan követik az ukrajnai eseményeket és készek együttműködni Ukrajnával annak érdekében, hogy ne sérüljenek az országban élő nemzeti kisebbségekhez tartózó állampolgárok jogai.



Forrás:

MTI