“Magyarország elvárja Kijevtől, hogy tartsa féken az ukrán nacionalistákat”



Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hétvégén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.


Az európai uniós tagországok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét.

Hangsúlyozta:

egy jól működő és európai integrációra vágyó országban nem tűrik el az ilyen eseményeket.

Az elkövetőket mielőbb kézre kell keríteni és felelősségre kell vonni – mondta Szijjártó.

Nacionalista felvonulás Beregszászban is🇺🇦🇭🇺 -videók-

A Kárpátalja.ma beszámolója szerint legalább száz tüntető sorakozott fel a Karpatszka Szics, a Szvoboda, valamint a Jobb Szektor ultranacionalista csoportosulások zászlaja mögött november 12-én, Beregszász központjában. Az „Ukrajna mindenek fölött – együtt a végsőkig” jelszavakat skandáló csoport Magyarország Beregszászi Konzulátusa felé vette az irányt. A tüntetők egy nappal korábban Ungváron füstölögtek.

Maszkos ukrán nacionalisták tüntettek az ungvári magyar konzulátus előtt

A nacionalisták – a szombat lévén teljesen üres – konzulátus kapujára „Nem! – a magyar sovinizmusra, Igen! – az ukrán-magyar nemzeti testvériségre” feliratú plakátot helyeztek el. Rövid felszólalások után pirotechnikai eszközökkel fekete füstfelhőt idéztek elő. Az ukrán forrás kiemelte: a Karpatszka Szics nacionalistáin kívül egyetlen civil lakos sem csatlakozott a tüntetéshez.



Forrás:

MTI