Amnéziába esett megmondóemberek🇺🇦😡🇭🇺



Kárpátaljai viszonylatban nézve tele van az internetes közösségi média ukrán nemzeti érzelmű megmondóemberekkel. Olyanokkal, akik olyan hévvel vitáznak rólunk – kárpátaljai magyarokról, államnyelvismeretünk szükségességéről –, mintha attól nekik jobbra fordulna az életük. Nem az a probléma velük, hogy szeretik Ukrajnát, hiszen ki nem szeretné saját hazáját. Ám az már komoly aggályokat szül, ahogyan teszik ezt.


Sokaknál azt tapasztalni, hogy már egészségtelen módon sárga-kék a gondolkodásuk, amolyan „zombikra” hasonlítanak, elfelejtik, hogy Kárpátalja csupán 26 éve tartozik ehhez az államhoz, s arról sem képesek tudomást venni, hogy előtte ezer évig mi volt itt. Persze tudom, az ő téves történelemismeretük okán nehéz őket meggyőzni, de még csak elgondolkodtatni sem könnyű. Ha másba nem, legalább abban belegondolhatnának, hogy az előző évszázadban Kárpátalja öt országhoz is tartozott, ebből kiindulva nehéz elképzelni, hogy majd egy teljes évszázadig nem lesz itt újabb változás…

Amíg csak ezek a nagy megmondóemberek a világhálón okoskodnak, addig az még hagyján. Jobbik esetben sokunkat csak mosolygásra, lesajnálkozásra késztet, rosszabbik esetben az ember dühében bicskanyitogató hangulatba vált. Ám az már sokkal durvább, amikor egyesek a valós hétköznapi életben képzelik magukat valamiféle torz hős szerepébe, akiknek az a feladatuk, hogy megmentsék Ukrajnát tőlünk, magyaroktól. Sajnos, láttunk ebből ízelítőt nem is olyan régen Ungváron és Beregszászban,

amikor a csőcselék bandája félelmet keltően masírozott, megtépték a nemzeti színű zászlónkat és nyíltan fenyegettek minket.

A magyarság ellenségképként történő beállításának persze vannak ennél kifinomultabb formái, de a maga nemében az még veszélyesebb is tud lenni. Például amikor politikusok, közéleti szereplők kérdőjelezik meg a kisebbségek szabad anyanyelvhasználatunkat, ennél fogva pedig elemi alkotmányos jogainkat, ezzel alapból másodrendű állampolgárokká degradálnak, hiszen alapvető emberi jogainkat éri támadás. S miután ők nagyobb nyilvánossághoz is képesek eljutni, a vandál radikálisoknál is komolyabb veszélyt rejtenek.

Nem nehéz kitalálni, egy munkácsi központú párt néhány vezetőjére gondolok, akik tévékben, rádiókban, újságban dicsérik és támogatják a durván kisebbségtipró oktatási jogszabályt.

Megdöbbentő volt azt hallani, hogy az említett pártalakulat egyik tagja, a korábbi munkácsi polgármester volt az, aki a Kárpátaljai Megyei Tanácsban a leghangosabb támogatója volt az új oktatási törvénynek. Utólag mondhat bármit is, de amit tett, az bizony a kárpátaljai magyarság elleni támadásként értelmezhető. Lengyel Zoltán megnyilvánulása két okból is botrányos. Egyrészt elvitathatatlan magyar származása miatt, például

polgármesterként számtalan olyan projektet vitt véghez a KMKSZ-el és a magyar vezetéssel, amiből jól profitált a Latorca-parti város, és feltehetően ő sem panaszkodhatott.

Ám van ennél még megdöbbentőbb elem. Amennyiben hinni lehet egyes sajtóhíreknek és a közösségi térben keringő híreszteléseknek, a már nyugdíjaskorú ex-polgármester zsebében nemcsak ott lapul a magyar útlevél, de több százezer forintos nagyságrendű nyugdíjat is felmarkol a magyar állam jóvoltából. Ha ez igaz, márpedig minden logika alapján annak tűnik, és ő sem állt még ki a nagy nyilvánosság elé, hogy cáfolja ezt, abban az esetben arcátlan, amit művelt. Az én értelmezésemben egyenesen megsértette azt az esküt, amit az ember tesz az állampolgárság felvételekor.

Az a minimum, hogy meg kellene vonni tőle a járandóságot, ha már annyira szereti „Ukránországot”, boldoguljon abból, amit itt kap(na)…

Hasonló hírek keringenek a Szvoboda beregszászi vezetőjéről is. Vaszil Vovkunovics élenjáró szervezője volt a megbotránkoztató beregszászi nacionalisták marsának, úton-útfélen bántja, szidalmazza a magyarokat, azt a hazugságot terjeszti, hogy Beregszászhoz legalább annyi közük van az ukránoknak, mint a magyaroknak. Nem fér a fejembe, akkor miért van az, hogy

az ő apja is magyar nyugdíjas és egyenesen kizárt, hogy az agymosott fiacskája még nem húzott semmi hasznot a magyarokból.

Egyébként ő volt az, aki egyszer egy interjúban azt állította, Magyarország csak árt a sok segélyezéssel a Kárpátalján élő magyaroknak, mert így amolyan rezervátumba zárja őket és később kénytelenek lesznek elmenni innen, mert nem integrálódtak (asszimilálódtak) a többségi nemzetbe.

Biztos vagyok benne, a legtöbb kárpátaljai magyar embernek van olyan ismerőse, aki ukrán létére is jól jár Magyarországgal. Gondolok itt a legkülönbözőbb formákra. Útlevél, állampolgárság a magyarul nem is tudó gyerekének, hogy az külföldön tanulhasson, különféle támogatások, Egán Ede-program, magyar autó, magyar nyugdíj, ingyenes egészségügyi ellátás stb. Ha valamit ingyen kaphatnak, elsőként nyújtják a kezüket. Közben az ukrán államtól semmit nem kapnak, vagyis egyvalamit igen, de annak a neve nem szalonképes. És mégis bennünket, magyarokat vesznek észre elsőnek, rajtunk élcelődnek, tőlünk sajnálnak ezt-azt, minket okolnak sok mindenért.

Inkább tükörbe néznének… és néha gondolkodhatnának is.

Nemes István