Klimkinék jöttek, láttak és…🇺🇦🇭🇺



Az ukrán politikum kezdi nagyon bevinni az erdőbe a kárpátaljai magyar érdekvédőket, akik a fától, meglehet, nem látják az erdőt. Meggyőződésem, Lilija Hrinyevics oktatási miniszter múlt heti és Pavlo Klimkin külügyminiszter pénteki kárpátaljai látogatása csupán az elégedetlenségi hullám letörését szolgálta, miközben Kijevnek esze ágában sincs változtatni az oktatási törvényen. Sajnos, a kárpátaljai magyar politikum mintha besétált volna ebbe a csapdába.


Hrinyevics és Klimkin jöttek, nyugtatgattak, fotózkodtak, és visszautaztak. Érdemi módosítást nem ígértek. És mintha azok, akiknek ez feladatuk lenne, nem is követelnék már olyan vehemenciával a status quo visszaállítását. Nem a Facebookon kell panaszkodni és üzengetni, nem a magyar állami médiának kell elsírni a bánatunkat, nem zárt körben, a magyarság előtt kell bizonygatni, hogy megvédjük szerzett jogainkat, hanem Kijev felé kell azt megalkuvást nem tűrő módon jelezni:

Nem engedünk!

Hrinyevics és Klimkin úgy mentek vissza a fővárosukba, hogy komoly elégedetlenséggel nem is találkoztak. Senki nem csapott keményen az asztalra, senki nem kérte számon alkotmányos és kisebbségi jogaink durva felrúgását, senki nem vágta az arcukba, hogy még a sztálini kommunista időkben is több járt nekünk, mint amennyit ez a mostani ukrán vezetés biztosít. A kárpátaljai magyar politikai és szakmai elit viselkedése láttán joggal tűnhet úgy Kijevnek, hogy az új oktatási koncepcióval nem is annyira a kárpátaljai magyar közösségnek van baja, semmint a budapesti vezetésnek. Ezért szajkózhatja azt az ukrán média, hogy

a magyar diplomácia csak a jövő évi országgyűlési választásokra való tekintettel, olcsó szavazatszerzésre használja fel ezt a kártyát.

Semmit sem érnek a kényelmes irodai szobákban megfogalmazott tiltakozó felhívások, ha amikor esély lenne rá, hallgatnak azok, akiknek kötelességük lenne kiállni a kárpátaljai magyarság jogai mellett, amellett, hogy gyermekeink is anyanyelvükön tanulhassanak a jövőben. Miért nem lehetett kemény kérdéseket feltenni a nagy nyilvánosság előtt, úgy politikusainknak, oktatási szakembereinknek, mint azoknak a magyar sajtósoknak, akiket meghívtak Klimkin és Hrinyevics ungvári sajtótájékoztatóira. Helyette csak a Klimkin oldalán mosolygó magyar közéleti szereplőkkel találkozni. Orosz Ildikó KMPSZ-elnök, Sin József beregszászi járási tanácselnök, Barta József KMKSZ-es megyei önkormányzati alelnök is ezt tette. Rezes József, a megyei nemzetiségi hivatal magyar vezetője még azzal is rátett egy lapáttal, hogy eldicsekedte:

ő nem is hozta szóba a miniszternél a botrányos törvényt, helyette holmi etnonacionális stratégiáról és arról beszélgetett, hogy lehetne szorosabb kapcsolatokat kialakítani a külföldön élő ukránok millióival.

Ez teljességgel abszurd hozzáállás. Miközben ég a közös házunk, tűzoltás és segítségkérés helyett arról beszélgessünk, mi lesz a szomszéddal…

Azt már leírtam több korábbi Dossziéban is, a létünket, jövőnket alapjaiban veszélyeztető oktatási törvény egyfajta vizsgája Orbán Viktornak a kárpátaljai magyarság előtt. Ám ugyanez igaz a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek vezetőire nézve is. Jelenleg vesztésre, bukásra állnak. Nem akkor érvelnek, mutatják meg, hogy mit tudnak, amikor a vizsgán kérdezik őket, hanem máskor és mások előtt. Amikor pedig igazán helyzet és tétje van a dolognak, akkor pedig némán hallgatnak vagy csak csendesen suttognak…

Klimkinék okosabbak. Elmondhatják, ők eljöttek ide hozzánk, többször is, többen is, meghallgattak, megbeszélték a dolgokat, keresik a megoldásokat. A megoldás pedig az lesz, hogy marad a 7. cikkely, mi meg örülünk majd annak is, ha esetleg meghagynak 1-2 tantárgyat anyanyelvünkön tanulni. És közben még a végén azt a maszlagot is beetetik nekünk, hogy az egész a mi érdekünkben történik, hogy jobban boldogulhassunk Ukránországban…

Nemes István