Nagy változások előtt áll a Facebook


Egy friss bejegyzésében felvázolta Mark Zuckerberg a várható változásokat, amelyeket mindannyian érezni fogunk.

A Facebook-alapító megjegyezte, hogy visszajelzések szerint a vállalati, márkákkal kapcsolatos és médiáktól érkező tartalmak miatt háttérbe szorulnak a személyes pillanatok, amelyek az egymáshoz való kapcsolódásunkat segítenék elő.

Tudományos kutatásokat felhasználva jöttek rá, hogy jót tesz az embereknek a közösségi média, úgy érezzük, hogy a világ részei vagyunk, nem érzünk magányt. Passzívan olvasni cikkeket és nézni videókat viszont már problémás – írja Zuckerberg.

Épp ezért változtatnak. Első lépésben a hírfolyamban, ahol a jövőben több olyan tartalom várható, amely barátoktól, családtagoktól, csoportokból érkezik. Háttérbe szorul így mindaz, ami vállalatoktól és sajtótermékektől érkezik vagy termékekről szól. Ugyanakkor odafigyelnek arra, hogy az utóbbi helyekről érkező tartalmak olyanok legyenek, amelyek párbeszédeket idéznek elő.

Zuckerberg szerint a Facebookon töltött idő csökkenni fog ezáltal és az aktivitás is, viszont azt reméli, hogy idővel értékesebbé válik a közösségi oldalon töltött idő.

Forrás:

maszol