A kijevi sajtó is beszámolt Szijjártó legújabb aggályairól🇭🇺😱🇺🇦



Az Ukrajinszka Pravda hírportál is beszámolt arról, miszerint a magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy Ukrajna újabb kisebbségellenes lépéseket tervez.

A portál a magyar külügyminisztérium hivatalos oldalát idézve arról számol be, hogy Szijjártó Péter attól tart, hogy Ukrajna folytatja a kisebbségekre nézve hátrányos törvénykezést. A magyar külügyminiszter az Ukrajnában élő kisebbségek jogait még tovább korlátozó törvénytervezetekről azt mondta, a helyzet rendkívül súlyos, mivel senki sem vette komolyan azt a fenyegetést, amit az oktatási törvény jelentett.

„Ukrajna ahelyett, hogy feloldaná a konfliktusokat, újabb javaslatokat tett a nyelvhasználat és az állampolgárság korlátozására. Például a színházi előadásokon ki kellene írni ukránul is, mi hangzik el, illetve az újságokat is két nyelven kellene megjelentetni”

– mondta Szijjártó Péter Budapesten, amit a kijevi sajtó is átvett.
Az újabb korlátozások ellen a magyar kormány ugyanolyan keményen fel fog lépni, mint az oktatási törvény ellen – jelentette ki a miniszter.

Mint arról már írtunk, Ukrajna és Magyarország eltérően értelmezi az oktatási törvény kapcsán kiadott Velencei Bizottsági jelentést.

Forrás:

KárpátHír