Kórházban haldoklik az Iszlám Állam vezetője



Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője halálán van a terrorszervezet egyik északkelet-szíriai tábori kórházában – állította az iraki belügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője, akit a Sky News Arabíja pánarab televízió idézett hétfőn egy helyi lapjelentésre hivatkozva.

Abu Ali al-Baszri, a belügyi tárca hírszerzési és kábítószerellenes részlegének vezetője szerint az egyébként cukorbeteg Bagdadit lábtöréssel és egyéb testrészein keletkezett súlyos sérülésekkel is ápolják, ami miatt az iszlamisták vezére nem képes önállóan járni. Mint mondta, Bagdadit az iraki határon fekvő Dzsazíra nevű térségben kezelik, amely részben még az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll.

Az iraki tisztségviselő kiemelte:

az Iszlám Állam vezetője utolsó napjait éli.

A CNN amerikai hírtelevízió saját forrásaira hivatkozva hétfőn arról számolt be, hogy Bagdadi tavaly májusban súlyosan megsebesült a terrorszervezet egykori szíriai fellegvárának, Rakkának a bombázásában.

Bagdadi utolsó nyilvános szereplése 2014 júliusában volt, amikor a moszuli an-Núri mecsetben kikiáltotta az Iszlám Állam terrorszervezet “kalifátusát”. Az amerikai hírszerzés úgy tudja, a terroristák vezére nem használ mobiltelefont, egy helyen sosem tölt három napnál többet, jelöletlen gépkocsikban közlekedik mindössze két testőr kíséretében, hogy ne bukkanhassanak nyomára.

Forrás:

MTI