Moszkal reagált az egészségügyi miniszter képtelen vádjaira (videó)


„Nem a magyar vakcinával van gond, melyet régen levámoltak és majdnem teljességgel felhasználtak, hanem az inkompetens megbízott egészségügyi miniszterrel”, reagált felháborodottan honlapján a kárpátaljai megyei közigazgatás elnöke Uljana Szuprun kijelentésére.

Az, hogy a 8 ezer adag kanyaró elleni vakcina, amit Magyarországtól kaptunk nem megfelelően lett levámolva és csempészáru, s emiatt az orvosok nem akarják használni, hazugság, írja Hennagyij Moszkal. „Ez szemenszedett hazugság, ha nevén nevezzük a dolgokat. A humanitárius segélyként kapott oltóanyagokat még január 30-án levámoltuk.”

Átadásra kerültek a járásokba és elkezdték vele beoltani a gyerekeket. Direkt Szuprun asszony kedvéért publikálom az elektronikus vámáru-nyilatkozatot, amit a Vöröskereszt megyei szervezete adott át”, írja többek között. A kormányzó hangsúlyozza, hogy még tavaly szeptember 15-e óta, amikor is felmerült a kanyarójárvány veszélye, a közigazgatás heti rendszerességgel kért vakcinát az egészségügyi minisztériumtól, mindhiába. Legutóbb február 16-án, mely levélben le van írva, hogy február 22.-re 1500 adag oltóanyag maradt felhasználatlanul a magyar segélyből.

„Ezért amikor a megbízott miniszter hazugságokat terjeszt az egész országra, személy szerint ahhoz lenne kedvem, hogy képtelen inkompetencia, szakszerűtlenség és alkalmatlanság elleni oltóanyagot rendeljek számára, beoltsam vele, aztán csónakba ültessem és elküldjem, hogy reformálja csak meg Amerika egészségügyét!”

Uljana Szuprun akkor tette fentebbi kijelentést, amikor elmondta, hogy pénteken érkezik meg Ukrajnába az első adag kanyaró elleni oltóanyag, amelyet különféle nemzetközi szervezeteken keresztül vásárolt az ország, s hétfőn kerül szétosztásra a megyék között.

A szérumok ügye felmerült a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén is, ahol Moszkal egyenesen “lehülyézte” az egészségügyi minisztert. Azt mondta, valamilyen orvos megvizsgálhatná, hogy mi baja van a fejével…. “Meddig lehet még eltűrnünk ilyen debileket az országban?” – háborgott Moszkal a megyei képviselőtestület ülésén.

Mukachevo.net

Москаль назвав Супрун “єб*нутою”…Це до теми про вакцини: http://www.mukachevo.net/ua/news/view/314013