Sok gyermek él veszélyben


Gyarapodott azon gyerekek száma, akikről felelőtlen szülők „gondoskodnak”: a veszélyeztetett kategóriába tavaly 709 kiskorú került be, akik 294 családban éltek.

Kárpátalján idén januárban már 770 rossz körülmények között tengődő gyerek szerepelt a nyilvántartásban, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyen a gyermekvédelmi szolgálatok vezetői értékelték a tavalyi évet. Az okok között a kedvezőtlen szociális-gazdasági helyzetet, a szülői feladataikat rosszul ellátó felnőtteket említik. Mint kiderült, tovább nőtt azon kiskorúak száma is, akik rendszeresen elcsavarognak otthonról, s azoké is, akikkel odahaza kegyetlenül bánnak. Míg 2014-ben 52, idén 67 ilyen gyerekről van tudomása a gyermekvédelmiseknek.

Kevesebben maradtak viszont az árvák, tavaly januártól idén januárig 45 fiatalt helyeztek el nevelőszülőknél. Jelenleg 1485-en élnek nevelőszülőkkel és 380-an családi típusú gyermekotthonokban, köztük 18 az ország keleti részéből áttelepült gyerek is. Kárpátalján összesen 576 örökbefogadott gyermeket tartanak szem előtt a szakszolgálatok, tavaly 51 kiskorú talált új szülőkre.