Több száz iszlamista harcost evakuáltak Damaszkuszból


A szíriai hadsereg több száz iszlamista harcost evakuált családjával együtt Damaszkusz Kadam nevű déli városrészéből – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerdára virradóra.

A szíriai vörös félhold megerősítette, hogy fegyveres férfiakat is evakuáltak a szóban forgó kerületből. Az AFP francia hírügynökség tudósítója szerint az evakuáltakat – mintegy 300 fegyverest és családjaikat – a nagyrészt lázadók kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb tartomány Kalaat-el-Madik településére szállították.

Az OSDH szerint kedden egy tavaly szeptemberben létrejött megállapodást hajtottak végre, amelyet a szíriai rezsim kötött iszlamista csoportokkal, köztük a valaha az al-Kaidával szövetségben lévő Hajat Tahrír es-Sámmal. Kadam városrészt a Hajat Tahrír es-Sám mellett az Adzsnad as-Sám nevű felkelőcsoport uralja.

A szíriai kormánynak eddig már több Damaszkusz környéki területet sikerült fegyveres lázadócsoportoktól visszaszereznie a többi között evakuálási megállapodásokkal, amelyek értelmében szabad elvonulást biztosítanak az ellenzéki milíciák harcosainak és családtagjaiknak. A kedden evakuált térség kisebb a kormányerők által hevesen ostromolt, Damaszkusz keleti peremvidékét jelentő Kelet-Gútánál, ahol már több mint ezer civil vesztette életét a február közepe óta tartó harcokban.

Forrás:

MTI