Kijev szerint Magyarország a parlamenti választás után felhagyhat a NATO és Ukrajna találkozóinak akadályozásával


Az ukrán külügyminisztérium azt reméli, hogy Magyarország az április 8-i parlamenti választás után már nem fogja blokkolni az Ukrajna-NATO bizottság júliusra tervezett miniszteri szintű találkozóját, mivel “megszűnik annak politikai célszerűsége, hogy az oktatási törvény nyelvi cikkét a választók mozgósítására használják fel” – jelentette ki Vaszil Bodnar, a kijevi külügyi tárca helyettes vezetője csütörtökön az Ukrinform ukrán hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több sajtónyilatkozatában – legutóbb hétfőn Brüsszelben – leszögezte, hogy Magyarország Ukrajna európai, euroatlanti integrációs törekvéseit csak akkor támogathatja újra, ha Kijev a kárpátaljai magyar nemzeti közösség érdekeit sértő javaslatokat és törvényeket visszavonja, illetve hatályon kívül helyezi, viszont mindaddig, amíg ez nem történik meg, Budapest megvétózza az EU és a NATO védelmi miniszteri szintű értekezleteit és a NATO-Ukrajna csúcstalálkozót is.

Bodnar hangsúlyozta, hogy Kijev konstruktívan áll hozzá az úgynevezett nyelvi kérdés rendezéséhez, kész a párbeszédre a magyar féllel, és kész elé tárni minden lehetséges megoldási lehetőséget. Arra a kérdésre, hogy mire alapozza minisztériuma a találkozók blokádjának megszűnésére vonatkozó reményeit, azt válaszolta, hogy az ukrán fél ilyen tartalmú “nem hivatalos jelzéseket kap Budapestről”.
A külügyi vezető ugyanakkor úgy vélekedett, hogy nemcsak a parlamenti választás, de “harmadik fél” is hatással van Magyarország és Ukrajna kapcsolataira.

“Sajnálatos módon a tények azt mutatják, hogy Magyarország most meglehetősen szorosan kommunikál Oroszországgal, vannak olyan gyakorlati dolgok, amelyeken keresztül Oroszország valószínűleg befolyásolja ezt az agresszív retorikát. Meglehetősen kellemetlen számunkra az, hogy az EU és a NATO egyik tagja eszköz Moszkva kezében. Természetesen a következtetéseket le kell vonni az Európai Unióban is és a NATO-ban is”

– fejtette ki a miniszterhelyettes.
Hozzátette, hogy a választások után kiderül, milyen lesz az új kormány hozzáállása a magyar-ukrán kapcsolatokhoz, és ez “tényleg csak belpolitika volt-e, vagy mégiscsak az agresszor használja fel saját céljaira az EU egyik tagállamát”.

Ukrajna nemzetközi partnereinek a magyar-ukrán viszonyban kialakult feszültséggel kapcsolatos álláspontjáról szólva kijelentette, hogy Kijev teljes támogatással bír a NATO és az EU részéről egyaránt. “Természetesen, senki sem akar belső vitákba beleszólni. Egyelőre azt mondják nekünk, hogy egyezzünk meg Magyarországgal. Szerintem viszont ahogy közeledünk a konkrét rendezvények időpontjához, annál nagyobb lesz a megértés a tekintetben, hogy Magyarország álláspontja politikai ügyeken alapszik, nem pedig a nemzetiségi jogok biztosításának valós állapotán” – mondta. Szavai szerint teljesen másként értékelik a helyzetet “az EBESZ, az Európa Tanács vagy Ukrajna nemzetközi partnerei közül bárki, aki Kárpátaljára látogatott, mint ahogy arról Magyarország beszél”.

Forrás:

MTI