Szóljon már nekik valaki!


Az előző hét az ukrán miniszterelnök kárpátaljai látogatásról szólt itt a megyében. A vizitnek akadnak érdekes tanulságai.

Pozitívumot nehezebb találni, bár sokan vannak ukrán körökben, akiknek ez bizonyára jobban sikerül. Ami a magyarság szempontjából esetleg jó, az legfeljebb annyi, hogy most nem voltak tele az ukrán híradók és beszámolók az államnyelven nem tudó magyar gyerekekkel. Az Ungvári Dayka Gábor Középiskolában vendégeskedő Volodimir Grojszman és oktatási minisztere, Lilija Hrinyevics itt nem értetlenkedett legalább. Mert a megyeszékhelyen azért nem jellemzőek az ukránt nem értő magyar kisgyerkőcök.

Itt inkább az a divat, hogy a magyart nem ismerő ukrán nebulók járnak a magyar iskolába.

És csak a helyszűke miatt nem indulhat sem itt, sem pedig a gimnáziumban még több magyar osztály. Grojszmanék inkább az ukrán kisiskolások szüleivel beszélgethettek volna, hogy ők vajon miért nem ukrán tanintézménybe vitték csemetéiket. Elmondhatták volna nekik, hogy azért nem, mert az ukránnal nem sokra mennek, a magyar nyelvtudásban sokkal több perspektívát lehet manapság felfedezni. Nem véletlen, hogy a bölcsebb szülők tudják, mi a jó gyerekeiknek…

Az viszont teljes joggal bosszantott fel sokakat, hogy a Grojszman-látogatás előtt levették a magyar zászlót az iskoláról. Ebbe nem lett volna szabad belemenni. Ha mostanáig ott volt, ne zavarjon már a kéretlen kijevi vendégeknek sem, ahogyan Hennagyij Moszkal kormányzó nevezte a kedves urakat és hölgyeket. Ha valaki lemaradt volna a hírről, a magyarok körében joggal közkedvelt kormányzó finoman Hrinyevicsék értésére adta,

senki sem hívta őket hozzánk, de ha már eljöttek, viselkedjenek vendéghez méltó illedelmességgel.

Tudjuk azt is, a kijevi látogatók a politikai-diplomáciai feszültség ellenére nem tartották fontosnak, hogy találkozzanak és konzultáljanak a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetekkel. Igaz ugyan, hogy a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) valahogy eljuttatott egy nyílt levelet nekik, de ezt nem így kellett csinálni.

Mennyivel hatásosabb lett volna, ha a KMKSZ, az UMDSZ és a KMPSZ, kiegészülve a történelmi egyházak képviselőivel, együttesen, közös erőt is demonstrálva egyszerűen odamennek az Ung-parti tanintézményhez, és ott bevárják Grojszmant és az oktatási minisztert, s személyesen tartanak egy rögtönzött megbeszélést.

De így, egy újabb kukába kerülő levél semmire sem elég. Valljuk be, lássuk be, az érdekeinket szolgálni hivatott szervezetek és egyházi vezetők gyávák voltak vagy csak szimplán lusták…

Aztán még az is eszünkbe jutott a vizit kapcsán, Grojszmanéknak valaki elmondhatta volna, hogy

nem illik üres kézzel hozzánk jönni, vegyen csak példát az anyaországiakról.

A magyar fél mindig ajándékkal érkezik. S itt nemcsak a hivatalos látogatásokra, programokra, fejlesztésekre gondolok, amit nyilván állami pénzből finanszíroznak. Hanem amikor civilek, ellenzéki pártok jönnek, saját tartalékaikból, felajánlásokból hoznak iskolákba számítógépeket és más hasznos ajándékokat.

Az őket fogadó helyi városvezetőkről pedig egyszerűen csak a Patyomkin-jelenség jut az ember eszébe és csal mosolyt az arcára. Lefestett, megjavított utak, zacskók a kukákban, és hasonlók…

K.E.