Egerben versenyeztek a Kárpát-medence legjobb földrajzos diákjai


Huszonhat éve szervez a földrajz iránt érdeklődő hetedikes, nyolcadikos diákoknak tanulmányi versenyt a nagy múltú Magyar Természettudományi Társulat.

A gróf Teleki Pálról elnevezett többfordulós megmérettetést tavaly kiterjesztették a Kárpát-medence magyar tannyelvű iskoláira is, így az egri döntőben a megyék legjobbjai mellett már erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai tanulók is versenyeztek. A pénteki megnyitón Pajtók Gábor kormánymegbízott, a verseny fővédnöke is köszöntötte a résztvevőket.

A természettudományok népszerűsítése, a tehetséggondozás a fő célja a Teleki Pál gróf nevét viselő földrajz-földtan tanulmányi verseny célja. A megyei, területi fordulók legjobb hetedikes és nyolcadikos diákjai háromnapos egri döntőn mérték össze tudásukat.

Az Eszterházy Károly Egyetem dísztermében rendezett ünnepélyes megnyitón Pajtók Gábor kormánymegbízott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a verseny – hűen a névadó, Teleki Pál szellemiségéhez – a közösségépítésről, a nemzeti összetartozásról is szól. A résztvevők nemzetismereti témákból, a Kápát-medence természeti, társadalmi és kulturális értékeiből is készültek, melyekről egy külön fordulóban, különdíjért adnak számot. A diákoknak azt kívánta, hogy élményként és ne versenyként éljék meg az egri döntőt. Útravalóul Teleki Pál szavait idézte:

„A lendület, az akarat, az önbizalom viszi az embert, a gyermeket előre. A nagy, fegyelmezett nemzeteknek ez az ereje.”

A Magyar Természettudományi Társulat minden évben három tudományterületen szervez tanulmányi versenyt, a kémia, a földrajz és biológia legjobbjai jutalmul egy közös nyári táborban is részt vehetnek majd. A XXIX. Kárpát-medencei Hevesy György Kémia Verseny döntőjének szintén Eger ad majd otthont, május 25–27. között.

Forrás:

OPH