Félig kiszippantotta egy kínai gép pilótáját a légnyomáskülönbség


Utazómagasságon betört a Sichuan Airlines kínai légitársaság egyik gépe pilótafülkéjének ablaka egy belföldi járaton, és a légnyomáskülönbség félig kiszippantotta a másodpilótát, csak a biztonsági öv tartotta meg. A kapitány nehézségek árán biztonságosan leszállította a gépet – jelentette kedden a helyi média.

Az Airbus A319-es típusú gép a közép-kínai Csungkingból tartott a tibeti fővárosba, Lhászába, amikor csaknem 10 ezer méteres magasságon megrepedt a pilótafülke egyik ablaküvege, és hangos durranással betört – mondta el a csengtui gazdasági napilapnak nyilatkozva Liu Csüan-csien kapitány.

A fülkében lecsökkent a nyomás, leesett a hőmérséklet, minden tárgy szanaszét repült, óriási volt a zaj, rázkódott a repülőgép, és emiatt nem lehetett leolvasni a műszereket – tette hozzá. A gép Csengtuban hajtott végre kényszerleszállást.

A kínai polgári légiforgalmi hatóság közlése szerint a másodpilótának a karcolásokon túl még annyi baja esett, hogy kificamodott a csuklója. Megsérült a személyzet egy harmadik tagja is, de a 119 utas közül senkinek nem esett bántódása. A baleset ügyében a hatóságok vizsgálatot indítottak.

A repülőgépek pilótafülkéjének ablaka rendszeresen megrongálódik madárral történt ütközés vagy villámlás miatt, de ritkán fordul elő, hogy az egész ablak betörik – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

Forrás:

MTI