Drasztikus ellenőrzések várnak a szubvencióval élőkre


A szubvenció készpénzesítése kapcsán többszörös ellenőrzési eljárással „kecsegtetik” a támogatottakat.

A pénzügyminisztérium háromlépcsős kontrollt javasol, melyet az állami támogatás elbírálásakor, megítélésekor és végül akkor ejtenek meg, amikor megvonják az illetőtől az összeget. Ha szabálytalanságot észlelnek, a megítélt segélyt vissza kell utalni a költségvetésbe.

A szociálpolitikai minisztérium azt is javasolja, hogy szociális ellenőrök járják be a támogatottak otthonát, s ennek alapján döntsék el, valóban rászoruló-e az adott háztartás. Állítólag ezeket az intézkedéseket az ország nemzetközi hitelezői követelik, mivel Ukrajna rekordösszeget, 70 milliárd hrivnyát – költ évente szubvencióra. Az ország évről-évre egyre több pénzt különít el a rászorulók támogatására, amely összeg a következő áremelések után (amennyiben megdrágul a gáz, s azt követően a forró víz és a fűtés díja) újabb milliárdokkal nőhet.

Az új rend szerint már csak a számláikat rendesen kiegyenlítő háztartások számíthatnak szubvencióra. Amennyiben valakinek kéthavi elmaradása lesz, ne reménykedjen a támogatásban, riogat a szaktárca.