Daniljuk kontra Grojszman


A távozó pénzügyminiszter alaposan megnehezítette utódja és a kormányfő dolgát is.

Olekszij Jakubin politikai elemző rávilágított, Daniljuk azzal, hogy magával vitte két helyettesét, szinte megroppantotta a tárca működését. Hiszen egyikük az ország külső tartozásainak kérdéskörét kezelte, míg másikuk a nemzetközi partnerekkel tartotta a kapcsolatot. Gyakorlatilag ők végezték a munka dandárját.

Most nagy titokban a kormány Daniljukkal egyezkedik, hogy legalább egyikük maradjon.

A korábbi pénzügyminiszter szeretett volna egy ötödik helyettest, de Volodimir Grojszman miniszterelnök ezt nem támogatta, ami után úgy megromlott a viszonyuk, hogy Olekszandr Daniljuk lemondott. Ideiglenes utódja Okszana Markarova.