61 éves férfi mutogatta magát egy kislánynak egy budapesti templomban


Vádat emelt az ügyészség az ellen a 61 éves brit férfi ellen, aki a vád szerint szeméremsértő módon mutogatta magát egy 6 éves kislány előtt az egyik budapesti belvárosi templomban.

A vádirat szerint a Budapesten élő brit állampolgár két éve áprilisban fényes nappal bement egy V. kerületi templomba, ahol nemi vágyának felkeltése céljából magát a szintén ott lévő 6 éves kislány előtt szeméremsértő módon mutogatta. Ezután a vádlott megkérte a lányt arra, hogy a történtekről ne tegyen említést a szüleinek – írja a HVG.

Mivel a sértett 14 év alatti – a szeméremsértés súlyosabb esetének minősül, és a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A jelenleg is lakhelyelhagyási tilalom alatt álló vádlottal szemben a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.