Házi őrizetben a lembergi romagyilkosság egyik gyanusítottja


Házi őrizetbe helyezte a bíróság a Lemberg melletti roma tábor elleni, egy halálos áldozattal és három sérülttel járó támadás fiatalkorú gyanúsítottját hétfőn – közölte a Lemberg Megyei Fellebbviteli Bíróság.

Az indoklása szerint azért enyhítettek Jurij Hrinisin elleni kényszerintézkedésen, mert a gyanúsított tevőlegesen nem vett részt a pogromban és a nyomozás során együttműködött a hatóságokkal. Mivel a gyanúsított kiskorú a bíróság zárt ajtók mögött folytatta le a tárgyalást és hirdette ki ítéletét. A szintén kiskorú Daniil Malosenko marad előzetesben, ugyanis az ő védőjének indítványát elutasította a bíróság, melyben azt kérte hogy védencét helyezzék házi őrizetbe. Két hónapig marad a rácsok mögött.
Az ügynek összesen 14 gyanúsítottja van, néhány napja Andrij Ticsa ügyében is helyben hagyta az előzetes letartóztatást a fellebbviteli bíróság. Ticskát a június 24-én Lemberg melletti roma tábor elleni pogrom megszervezésével vádolják.