Magához tért a férfi, akinek élettársával végzett az idegméreg


A kórház szerint a 45 éves Charlie Rowley állapota továbbra is válságos, de stabil, napi 24 órás, speciális ellátásra szorul. Továbbra is vizsgálják, hogyan érintkezhettek az idegméreggel.

Visszanyerte öntudatát az a brit férfi, akit június utolsó napján szállítottak súlyos mérgezéses tünetekkel élettársával együtt a délnyugat-angliai Salisbury kórházába. Élettársa, a 44 éves, háromgyermekes Dawn Sturgess vasárnap este a kórházban meghalt. A kórház tájékoztatása szerint a 45 éves Charlie Rowley eszméleténél van, állapotában “csekély, de nagy jelentőségű javulás” állt be. A kórház közlése szerint a beteg állapota továbbra is válságos, de stabil. Lorna Wilkinson, Salisbury kórházának ápolási igazgatója úgy fogalmazott: bár a javulás jó hír, Charlie Rowley azonban még mindig nagyon beteg, és speciális ellátásra szorul a nap 24 órájában.

A brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézete múlt héten megállapította, hogy a két brit megbetegedését ugyanolyan Novicsok-típusú, még a Szovjetunióban kifejlesztett katonai idegméreg-hatóanyag okozta, amilyentől négy hónapja Salisburyben Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal is súlyos mérgezést szenvedett. A 66 éves Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés volt ezredesét, aki a brit hírszerzésnek is dolgozott, és 33 éves lányát hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, ugyanott, ahová a két brit állampolgárt is beszállították, és ahol Dawn Sturgess vasárnap este meghalt.

Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban kiengedték, de nem tudni, most hol lehetnek.

Oroszország folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, Nagy-Britannia azonban gyilkossági kísérletként kezeli a katonai idegméreg-hatóanyaggal márciusban elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

A Scotland Yard vizsgálatának középpontjában az idegméreg tárolására szolgáló eszköz azonosítása és megtalálása áll, mivel a rendőrség feltételezése szerint ez kerülhetett valahogy a két brit állampolgár kezébe. A rendőrség szerint a két brit esetében olyan súlyos tüneteket okozott a méreganyag, hogy biztosra vehető módon nagy dózissal kerültek érintkezésbe.

Forrás:

hvg.hu