Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet Törökországból kap fegyvereket – közölte Valíd Muallem szíriai külügyminiszter pénteken Moszkvában, ezzel összegezve megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
„Törökország összejátszik a Szíria-ellenes terroristacsoportokkal ideológiai okokból, mivel Törökországban úgy tartják: ezek a csoportok egyfajta folytatásai az Oszmán Birodalomnak.
Ankara továbbra is folytatja a szíriai és iraki területekről az IÁ által ellopott olaj exportját és szállítását más országokba. Törökországba szállítják a szíriai területen termesztett búzát és gyapotot is. Ezen felül az aleppói gyárakat és üzemeket szétszerelték, és újra felépítették török területen – mondta Muallem.
Cserébe az IÁ harcosai fegyvereket, biztonságos átjárást, menedéket, orvosi ellátást és logisztikai támogatást is kapnak Törökországtól – véli a szír külügyminiszter, aki kifejezte reményét, hogy ennek véget tud majd vetni a szíriai kormányerők és az orosz légierő együttműködése.
MTI
- Jermak telefonon egyeztetett Trump ukrajnai különmegbízottjával
- Orosz légitámadás ölt meg három embert Ukrajnában
- Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin
- Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
- Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút
- „Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
- Zelenszkij: Putyin fél tőlem – az ukrán elnök ultimátumot adott
- Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- Háborús fáradtság uralkodik Ukrajnában
- További háborús hírek