Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Lucenko: már rég várunk Jacenyuk lemondására

Jurij Lucenko, a Porosenko Blokk frakciójának vezetője bejelentette, hogy Arszenyij Jacenyuk lemondása után rögtön benyújtják a saját jelöltjüket.

A politikus erről március 14-én beszélt a parlament egyeztető ülésén.

„Amint megkapjuk a miniszterelnök lemondási nyilatkozatát, rögtön benyújtjuk a jelöltünket. Már rég várunk erre a pillanatra. Van jelöltünk, programunk és szavazatunk is”

– mondta Lucenko. A Jacenyuk-féle lemondásról már korábban is írtunk. Február 16-án a kormány beszámolt az eddigi tevékenységről és ezután parlamenti szavazással próbálták meg lemondatni a kormányt, de nem gyűlt össze a szükséges szavazat, így az a helyén maradt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com