Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Grezsa Istvánnal tárgyalt Ukrajna budapesti nagykövete

Ljubov Nepop asszony, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete tárgyalásokat folytatott Dr. Grezsa Istvánnal, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért felelős kormánybiztosával.

A megbeszélés során Nepop asszony kifejtette, hogy számos olyan aktuális projekt köti össze Ukrajnát és Magyarországot, melyek megvalósítása mindkét ország közös érdeke. Mindenképp ezek között említendő a munkácsi katonai kórház fejlesztése, a kelet-ukrajnai harcokban megsérült katonák gyógykezelésének támogatása, valamint az aknaszlatinai sóbánya környezeti rehabilitációja.

Dr. Grezsa István kijelentette, hogy Magyarország Kormányának Alaptörvényből fakadó kötelessége a Kárpátalján élő magyar kisebbség támogatása, ezért Kárpátalja lakossága, beleértve a többségi nemzet tagjait is, számíthat Magyarország segítségnyújtására. A kormánybiztos üdvözölte a magyar nyelv oktatása iránt mutatkozó megnövekedett igényeket, valamint reményét fejezte ki az Egán Ede gazdaságfejlesztési program várható pozitív hatásaival kapcsolatban.

A felek szót ejtettek a Tisza Európai Területi Társulás megalakulásáról és működéséről is. A Nagykövet Asszony kiemelten fontosnak tartja az uniós források bevonását a határokon átnyúló regionális programok megvalósításában, különös tekintettel arra, hogy a közös projektek segíthetik Ukrajna európai integrációját, hiszen ez az első olyan területi társulás, melyben egy nem uniós tagállam is szerepet kap.

A találkozón felmerült egy konkrét kérdések megvitatása céljából megrendezésre kerülő ukrán—magyar kormányülés lehetősége is – tájékoztatott a Miniszterelnökség sajtóosztálya.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com