Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Szénné égett több mint 400 autó egy fesztivál parkolójában!

Egy népszerű nemzetközi táncfesztiválon 422 autó égett ki a szabadtéri parkolóban, a tűz miatt pedig mintegy 4 ezer embert kellett evakuálni a kelet-portugáliai Castelo de Vide településen – számolt be a történtekről a nemzetközi sajtó csütörtökön.

A szakértők még vizsgálják, hogy mi okozta tüzet szerda délután, az első feltételezések szerint az egyik autóban rövidzárlat keletkezett és kigyulladt, a lángok pedig az erős szél miatt átterjedtek a többi ott parkoló gépkocsira.

A károsultak között látogatók, fellépők és szervezők is vannak, akik tehetetlenül nézték végig, ahogy járműveik kiégnek.

Az idén húsz éves Andancas fesztivál szervezői a rendezvény közösségi oldalán mondtak köszönetet a hatóságoknak és az önkénteseknek, akik pillanatok alatt biztonságos helyre tereltek több ezer embert, így senkinek sem esett baja.

Emellett türelmet kértek mindenkitől, amíg a hatóságok kiderítik, hogy pontosan mi is történt. A károsultak ugyanitt azt üzenték, hogy jelentkezzenek illetve vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal.

A tűz miatt ideiglenesen felfüggesztett fesztivál csütörtökön folytatódik, vasárnapig összesen 40 ezer látogatóra számítanak.

(MTI)


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com