Ukrajna nem tervezi, hogy az év végéig rendezné a donbásszi konfliktust, ugyanis Kijev a minszki békefolyamatok meghosszabbítására készül – jelentette ki Alekszej Csesznakov, az orosz Politikai Konjunktúra Központ igazgatója.
„Adataink szerint Petro Porosenko elnök adminisztrációja már arra készül, hogy a kontaktcsoportot felkészítse 2017 januárjára, vagyis az ukrán fél kész a minszki folyamatok meghosszabbítására” – mondta Csesznakov. A szakértő úgy gondolja, hogy Ukrajna se nem háború se nem béke stratégiája mellett foglalt állást.
Ukrajna képtelen katonai úton visszaszerezni Donbásszt és a Krím-félszigetet, de az Oroszország elleni nemzetközi szankciók, a reformok, az erő növelése által fokozatosan képes lenne visszaszerezni a területek szuverenitását. Legalábbis így gondolja az ukrán elnök tanácsadója, Vlagyimir Gorbulin. Ukrajna tudatosan tovább folytatja a megbeszéléseket, de mivel ezeket csak ideiglenes jellegűnek tekinti, ezért nem akar olyan határozott döntéseket hozni azokon, amelyek az országnak hátrányosak lennének – írta a TASZSZ.
A következő hetekben csúcstalálkozót tartanak a normandiai négyek
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek