Hétfőre virradó éjjel lázadás tört ki az ukrajnai Juzsnij kereskedelmi kikötő közelében a Mehmet Unlu török hajón – közölte Jevhenyij Sztencsenko, a tengerészeti biztonságért felelős hivatal helyettes vezetője. Szavai szerint a hajón 14 ember tartózkodott és Mikolajivból indult Törökországba.
„Információ érkezett, hogy lázadás tört ki és késelés is volt. Eleinte halottról is voltak jelentések, de ez nem került megerősítésre. Súlyos sebesültek vannak”
– mondta Zincsenko.
A lázadás este 22 óra körül kezdődött, amikor az ukrán kísérő elhagyta a hajót. A kapitány ekkor blackout-ot hirdetett és kikapcsolták a megvilágítást. A hajó a kikötő közelében sodródott, amikor segítségkérés érkezett az ukrán hatósághoz. Az ukránok 23:25-kor találták meg a hajót, de csak az Alfa különleges egység érkezését követően 05:30-kor léptek fel a fedélzetre. A 14 fős legénységet leszállították. Mindenki véres volt és verekedés nyoma volt látható. A kapitányt kabinjában elbarikádozva találták meg súlyos állapotban. Egyelőre nem tudni, hogy miért lázadt fel a legénység.
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
- További háborús hírek