Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Magyar siker Odesszában

Méhes Csaba előadóművész lett a 7. Komediada Nemzetközi Bohóc- és Pantomimfesztivál nagydíjasa az ukrajnai Odesszában szombaton.

A 14 főből álló nemzetközi zsűri egyhangúlag ítélte Méhes Csabának, a Fővárosi Nagycirkusz előadóművészének a díjat, amelyet Die Forelle (A pisztrángötös) című etűdjének bemutatásával érdemelt ki – közölte szombaton a Fővárosi Nagycirkusz.
Fekete Péter, a magyar cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója meghívott díszvendégként és a zsűri tagjaként ajánlotta a versenyprogramba fellépőnek Méhes Csabát.
Méhes Csaba hivatásos pantomimművész 1983-ban alapító tagja volt a Pingvin Pantomim Együttesnek. Előadásaival bejárta Európát, vendégszerepelt Új-Zélandon, Ausztráliában, Mexikóban, Egyiptomban is. A művészt jelenleg a fővárosi intézmény Lúdas Matyi a cirkuszban című előadásában a falu bolondja szerepében láthatja a közönség.
A vasárnapig tartó négynapos fesztivál, amelyet a hetedik alkalommal rendeztek meg az odesszai Masky Show Színházban, a bohócmesterségnek szentelt cirkuszművészeti seregszemlék közül az egyik leghíresebb.

A mezőnyben az idén 12 országból, többek között az Egyesült Államokból, Moldovából, Spanyolországból, Oroszországból, Romániából, Fehéroroszországból, Lengyelországból és Izraelből érkezett művészek voltak jelen. A versenyprogram fellépői között a Cirque du Soleil művészei és többszörös fesztiváldíjas bohócok tűntek ki.
A zsűri tagjai között holland, japán, izraeli, orosz, német és ukrán szakemberek, cirkuszigazgatók, artistaképző intézetek vezetői foglalnak helyet, többek között Nikolai Kobzov, Ukrajna legnagyobb cirkuszának igazgatója, Vladislav Kornienko, a kijevi artistaképző egyetem rektora, Mata Zsuzsa, a Cirkuszi Világszövetség igazgatója, Jan van den Berg holland kulturális és művészeti szakember és Slava Nusinsky, az Izraeli Nemzetközi Cirkuszfesztivál igazgatója.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com