Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Mentési akció a Tisza FM-ért

Mihajlo Rivisz, a megyei tanács elnöke hivatalában fogadta Vitalij Mescserjakovot, az ukrán nemzeti tévé és rádiótársaság regionális igazgatóságának vezetőjét, akit nemrég választottak meg az Ukrán Nemzeti Újságírószövetség megyei szervezetének elnökévé.

Az eszmecsere témája a Tisza FM sorsa, illetve a megyei vezetés és a közvélemény mentőakciója volt. A kijevi döntés alapján ugyanis megszűnés fenyegeti a kárpátaljai rádiócsatornát. Az igazgató elmondása szerint mintegy két tucat lelkes fiatal zsurnaliszta válhat egyik napról a másikra munkanélkülivé a döntés nyomán. Ezenkívül több ezer kárpátaljai, valamint az országhatáron túl, de annak közelében élő ukrán nemzetiségűek jelentős tábora számára veszhet el a kedvelt csatorna.

A megyei tanács elnöke támogatásáról biztosította a Tisza FM-et a kijevi vezetők meggondolatlan döntésével szemben. Mint kifejtette, Kárpátalja vezetői kiállnak a régió egyetlen állami rádiócsatornája mellett.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com