Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

A krími ukránokra is kiterjed a vízummentesség

A Krímen és a kelet-ukrajnai népköztársaságban élő ukrán állampolgárok is élvezhetik majd a vízummentes utazás lehetőségét.

Erről a kijevi külügyminisztérium konzuli osztálya adott ki tájékoztatót. Eszerint mindazon ukrán állampolgárokra is kiterjesztik a várhatóan június közepén érvénybe lépő vízummentességet, akik a Krím félszigeten és Donyeck, valamint Luganszk megye azon részein élnek, amit nem az ukrán erők kontrollálnak. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy ukrán biometrikus útlevéllel kell rendelkezniük.

Ugyanakkor a határon bárkitől bármikor kérhetik az utazás célját és anyagi fedezetét igazoló papírokat.

Az Európai Parlament a múlt héten fogadta el az ukránokra érvényes vízummentességi megállapodást, amit még az EU miniszteri tanácsának is jóvá kell hagynia. Ha minden jól alakul, ez a lehetőség június első felében léphet életbe a gyakorlatban is.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com