Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Magánnyomozók jelenhetnek meg Ukrajnában

Ukrajnában hamarosan legalizálhatják a magándetektívek munkáját. Az erre vonatkozó törvény már meg is született, csak az államfő aláírására vár.

A jogszabály pontosan meghatározza, milyen ügyekben kérhető a magándetektívek segítsége. Például információszerzésben, eltűnt vagyontárgyak, személyek, sőt, állatok megtalálásában. Munkájukat igénybe vehetik magán- és jogi személyek ugyanúgy, mint állami vagy önkormányzati szervek.

Magándetektív az lehet, aki betöltötte a 21. életévét és felsőfokú jogi végzettséggel rendelkezik, vagy legalább 3 évet dolgozott rendőrségi berkekben. Az ilyen nyomozók azonban nem tölthetnek be állást más állami vagy önkormányzati hatóságnál, valamint azok sem foglalkozhatnak ezzel a tevékenységgel, akiket korábban valamilyen vétség miatt elbocsátottak jogvédői munkakörből.
A magánnyomozók feletti felügyeletet az igazságügyi szervek fogják ellátni.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com