Két ukrán tinilánynak köszönhetően készült el az a videó, ami vasárnap került fel a Youtube-ra, hogy aztán vírusként terjedni kezdjen a neten, köszönhetően a bizarr tartalmának.
A fiatalok egy út mentén szórakoztatták magukat azzal, hogy az egyikőjük rázta magát, a másik pedig filmezte ezt: ahogy a szexin táncoló lány különböző figurák bemutatásán keresztül jutott el a majdnem végzetesnek bizonyuló seggrázásig.
A kamaszok remekül elvannak és jókat nevetgélnek, miközben az egyikük táncol, eközben a háttérben felbőg egy motor, aminek hallatán az ugráló lány közelebb szalad az úthoz, hogy ott produkálhassa magát tovább. Ezután tűnik fel egy autó is a képben, majd a következő pillanatban már azt látni, ahogy a BMW és a száguldó motor egymásnak csapódik. A lányok kétségbeesve fejezik be a mókázást, és rohannak a baleset áldozataihoz.
Szerencsére az ütközésben senki sem vesztette életét, a motorost kórházba szállították, ahol medence- és nyílt lábszártöréssel kezelték.
- A Cseh Köztársaság meghosszabbította az ukránok ideiglenes védelmét, de pontosítással
- Jermak telefonon egyeztetett Trump ukrajnai különmegbízottjával
- Orosz légitámadás ölt meg három embert Ukrajnában
- Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin
- Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
- Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút
- „Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
- Zelenszkij: Putyin fél tőlem – az ukrán elnök ultimátumot adott
- Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- További háborús hírek