„500 kilométer futás a nagydobronyi gyermekotthonért”

Szeptember 26-án indul az 500 év, 500 kilométer a gyermekekért jótékonysági futóverseny, ami több szempontból is szakít a hagyományokkal – egyrészt nem pénzt vagy adományokat gyűjt, hanem tettekkel segít, másrészt egy igazán különleges gyerekotthonra hívja fel a figyelmet.

2017-ben 500 éves a reformáció, vagyis idén van az ötszázadik évfordulója annak, hogy 1517. október 31-én Luther Márton kitűzte 95 tételből álló reformjait a wittenbergi vártemplom kapujára. Ebből az alkalomból országszerte rengeteg rendezvényt szerveznek – és most egy jótékonysági futás is felkerül a napirendre.

Szeptember 26-án indul majd a váltófutás, amelyet a Magyar Református Egyház Bethesda kórháza szervez, és amelyhez bárki csatlakozhat. A hosszú távú cél a Vereckei-hágó lesz, útközben azonban tesznek majd egy kis kitérőt – és gyakorlatilag itt érkeznek el ahhoz a helyszínhez, amiről az egész jótékonysági futás szól majd. Az egész megmozdulás célja ugyanis az, hogy a különlegesen működő nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lakóira hívja fel a figyelmet.

A gyermekotthon hatvan, egészséges és fogyatékkal élő lánylakója ugyanis egy teljes önfenntartó gazdaságot működtet, ahol mindent maguk nevelnek ki, termesztenek és készítenek, ami a mindennapi életükhöz szükséges. Bár gyakorlatilag teljesen önállóak, van, amihez így sem jutnak hozzá – ezek egyike például a megfelelő egészségügyi ellátás. Ebben tud segíteni a Bethesda Gyermekkórház, az első szakaszban 350 kilométeres váltófutás után ugyanis teljes körű egészségügyi felmérést biztosítanak a gyermekotthon lakóinak, és ha valahol valamiféle betegséget találnak, a megfelelő kezelés felkutatásában is segítő kezet nyújtanak.

A futás két szakaszban zajlik: a nagyjából 350 kilométeres első részhez bárki csatlakozhat a FUTÁSRÓL menüpont alatti regisztrációval, az utolsó 150 kilométert, a leányotthontól a Vereckei-hágóig tartó legnehezebb részt felkért jótékony ultrafutók teljesítik terepen.

Bár a kezdeményezés jótékonysági futás, a résztvevők nem a hagyományos értelemben vett adományokat viszik magukkal.

A gyermekotthon kérésének megfelelően inkább azt választották, hogy megszállnak az itt található vendégházakban, ahol a gyerekek majd főznek rájuk, és gondoskodnak arról, hogy minél jobban érezzék magukat – ezzel úgy kapnak segítséget, hogy adnak, és nem kérnek semmit.

TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com