Top10
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
Partnerünk
Népszerű tartalom
A képviselők is tudják, káosz uralkodik a határátkelőkön
A Kárpátaljai Megyei Tanács képviselői aggasztónak tartják a megye határátkelőin kialakult helyzetet.
Szerintük az elnöki rendelet, mely a civilizált feltételek létrehozását célozza az átkelőkön, közel sem teljesült. Az ominózus rendelet, azaz május 26-a óta már több mint egy hónap telt el, ám a megye 19 működő átkelőjén továbbra is hatalmas, 4-10 órás sorok vannak, káosz uralkodik, a vámosok és a határőrök között nincs együttműködés. A helyzet lejáratólag hat az EU által felajánlott vízummentességre, árt a befektetői vonzerőnek, lassítja a turizmus fejlődését, s arról tanúskodik, hogy az illetékes állami szervek ignorálják a problémát, írja a megyei tanács sajtószolgálata.
Ezért a képviselők levélben fordultak az illetékes szervekhez, melyben az idevágó elnöki rendelet azonnali teljesítését követelik.
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
FRISS hírek
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Egy német pár megölt két ukrán menekült nőt, hogy elrabolhassa a fiatalabb csecsemőjét
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Kárpátalján már több mint 100 iskola állt át az online oktatásra