Két gyilkosság egy nap alatt


Ilyen is régen volt: néhány óra leforgása alatt két gyilkosság történt Kárpátalján. Munkácson és Ungváron is leszúrtak egy férfit, utóbbi esetben már elfogták az elkövetőt, előbbi esetben viszont még folyik a nyomozás a tettes kilétét illetően.

Szúrt sebekkel találtak meg egy halott férfit Munkácson szombatra virradó éjjel a Petőfi utca egyik tömbházának lépcsőházában. Az elsődleges információk szerint a 27 éves áldozatra a második emeleti lépcsőfordulóban találtak rá. A férfi a tömbház egyik lakásában lakott. A rendőrség gyilkosság ügyében indított eljárást ismeretlen tettes ellen, ezért a körülmények tisztázására várják azok jelentkezését, akik érdemi információval rendelkeznek a gyilkossággal kapcsolatban.

A második eset Ungvár egyik piacán történt, pénteken a késő esti órákban. Elsődleges információk szerint két hajléktalan keveredett szóváltásba, majd az egyik a vita hevében kétszer nyakon szúrta a másikat. A 72 éves áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. Állítólag azon vesztek össze hol töltsék az éjszakát. A 32 éves gyanúsított akit perceken belül elfogtak, korábban már elítélték hasonló bűncselekményért, 2010-ben leszúrta lakótársát, 2016-ban szabadult a börtönből. Egyikük sem rendelkezett lakcímmel, az utcán éltek. A bűncselekményért a gyanúsított 10-től 15 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat – tájékoztatott a megyei rendőrkapitányság sajtószolgálata.