Ausztrália harmadik legforróbb éve volt 2017


Ausztrália harmadik legforróbb éve volt 2017 – közölte szerdán az ország meteorológiai hivatala, rámutatva, hogy a globális felmelegedés megváltoztatta a kontinens éghajlatát és a helyi farmerek szerint az immár megjósolhatatlan időjárási viszonyok komoly fenyegetést jelentenek az évi 47 milliárd dollár forgalmú mezőgazdasági szektorra.

A hivatal szokásos évi klímajelentés rámutat arra, hogy a 2017-es hőséget ráadásul nem is kísérte a Csendes-óceán trópusi vízfelszínének felmelegedését okozó El Nino légköri jelenség, amely általában felforrósítja Ausztráliát. “Mindez azt mutatja, hogy egy olyan erős befolyásoló tényező nélkül is, mint az El Nino, rendkívüli hőséget produkál a bolygónk” – mondta Blair Trewin, a hivatal klimatológusa.

Az északkelet-ausztráliai partok melegebb vizei jelentős korallfehéredést eredményeztek tavaly a világörökségi helyszínek közé tartozó Nagy-Korallzátony mentén, aminek következtében először fordult elő, hogy a pusztító természeti jelenség két egymást követő nyáron is lesújtott a virágállatokra.

A jelentés szerint

az éves középhőmérséklet csaknem 1 Celsius-fokkal haladta meg a szokásos átlagot, és a hőségért “döntően” az ember okozta globális felmelegedés volt a felelős.

Ugyancsak utóbbi számlájára írható, hogy a déli országrészben csökkent az esőzések száma.

A kulcsfontosságú termőterületeknek otthont adó délkelet-ausztráliai Új-Dél-Wales államban és a Murray-Darling-medencében a tavalyi volt az eddig mért legszárazabb szeptember, amelyet heves esőzésekkel kísért betakarítási időszak követett.

Matt Dalgleish, a Mecardo nevű mezőgazdasági tanácsadó cég piacelemzője szerint az ilyen eseteknek nem a bekövetkezése, hanem sokkal inkább a megjósolhatatlansága a probléma. Hozzátette: “a gazdák már hozzászoktak ahhoz, hogy megbirkózzanak bizonyos időjárási viszonyokkal, mindaddig, amíg azok viszonylag előrelátható módon, az adott időszakra jellemzően jelentkeznek – a legtöbb gondot azok a jelenségek okozzák, amelyek a semmiből csapnak le”.

Ausztrália tíz legforróbb nyarából hét az elmúlt 13 évben volt, és az ország délkeleti részét már most hőhullámokkal sújtó 2018 is az átlagosnál melegebbnek ígérkezik. Az ausztrál meteorológiai hivatal szerint valószínűleg a 2017-es év a második vagy a harmadik legforróbb év volt a világon a mérések 1850-es megkezdése óta.



Forrás:

MTI