Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Avakovnak már van forgatókönyve Kelet-Ukrajna „felszabadítására”

Nagyszabású belügyi művelet keretében szabadítaná fel – a hivatalos álláspont szerint – megszállás alatt lévő kelet-ukrajnai területeket Arszen Avakov belügyminiszter – számolt be az UNIAN hírügynökség a miniszterre hivatkozva.

A belügyminisztérium erői a Donec-medence megszállt területeinek felszabadítása mellet az irányítás visszaszerzésére készülnek a kelet-ukrajnai régióban – jelentette ki Avakov azt követően, hogy amerikai kongresszusi delegációt fogadott Kijevben.

„Több forgatókönyvet is vizsgálunk, tisztában vagyunk azzal, hogy a megszállt területek felszabadítása és a határok feletti ellenőrzés visszaállítása rendőri- és nemzetközi békefenntartó erők bevonásával érhető el, nem pedig katonai akcióval. A belügyminisztérium erői, a rendőrség, valamint a nemzeti gárda már készül erre a lehetőségre”

– fogalmazott Arszen Avakov.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com