Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Kárpátalján is elindul a Mathias Corvinus Collegium programja

Kárpátalján is elindul a Mathias Corvinus Collegium általános iskolás diákoknak szóló programja szeptembertől, az első határon túli központ Beregszászban nyílik – mondta Constantinovits Milán, a fiatal tehetség program szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A kisebbségi magyarság körében már mintegy évtizede működő Genius Tehetségprogramok mellett úttörőnek és rendhagyónak számít egy ilyen, a hagyományos módszereket komplex módon kiegészítő, iskolán kívüli program, amelyre már az első felmérés alapján is nagy igény mutatkozott.
A fiatal tehetség program, illetve a beregszászi központ célja, hogy a magyarságot helyben tartsa, és ott kínáljon olyan életpályát, amely perspektívát jelent – fejtette ki Constantinovits Milán, hozzátéve, hogy ennek az alapjait fektetik most le a felső tagozatosoknak induló programmal.

A kárpátaljai programban nem csak anyaországi oktatók vesznek részt, bevonják a helyi magyar oktatókat is – jelezte.
A jelentkezéseket június 30-ig várják a fit.mcc.hu oldalon.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com