Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

3 százalékkal kevesebben lettek kanyarósak

Minimálisan ugyan, de az elmúlt héten 3 százalékkal kevesebben betegedtek meg Kárpátalján kanyaróban.

Az egészségügyi szakemberek 89 esetet észleltek. A fertőzöttek 81 százaléka ezúttal is tizenhét év alatti gyerek volt, de 17 felnőtt is megbetegedett, adta hírül a megyei járványügyi laboratórium osztályvezetője. Leggyakrabban az 1-4 és az 5-9 évesek körében fertőzött a vírus, a betegek 85 százalékát kórházba kellett utalni.

Idén eddig 1823 kanyaróst vettek nyilvántartásba Kárpátalján, leginkább az Ungvári, a Técsői, az Ökörmezői járásban, valamint Ungváron. 79 százalékuk gyerek volt.

Csökkenő tendenciát mutat az influenzaszerű megbetegedések aránya is. Az elmúlt hét nap során 2 175 ember fordult ilyen panaszokkal orvoshoz.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com